Rogán: Jogi megoldás sem kizárt a devizahitelezésre

Vágólapra másolva!
Rogán Antal szerint mindenki gazdasági megoldást keres a devizahitelezési problémára, de szerinte a jogi megoldást sem szabad kizárni. A 180 forint körül rögzített svájci frankra utalt, illetve arra, hogy a forinthitelesek a jegybanktól "pénzügyi rezsicsökkentést" kaptak.
Vágólapra másolva!

Bár jelenleg mindenki gazdasági megoldásban gondolkodik, miért ne jöhetne szóba egy jogi, amely többek közt az eddigi bírósági döntéseken alapul? - mondta Rogán Antal a Napi Gazdaságnak adott interjújában a devizahitelesekről feltett kérdésre. Gazdasági megoldás az, ha a kiindulópont a magas törlesztési árfolyam, illetve a bankok és a jegybank azon érve, hogy a forintosítás veszélyeztetné a pénzügyi stabilitást. A jogi érvelés pedig arra támaszkodhat, hogy a bíróságok kimondták egy-egy devizahitelszerződésre, hogy részben szabálytalanok. Rogán azt nem fejtette ki, hogy jogi megoldás alatt mit ért pontosan.

Szerinte ha közgazdasági megoldásban gondolkodunk, akkor az államot ki kell hagyni, és a terheket csak a bankok és a hitelesek között megosztani. A két cél szerinte az, hogy a devizaadósok törlesztési terhe csökkenjen, illetve hogy az árfolyamkockázat szűnjön meg.

A kormány korábban azt mondta, akármilyen megoldás is születik, a devizaadósok nem járhatnak jobban, mint ha a hitelüket forintban vették volna fel. Rogán Antal szerint viszont a jegybank kamatcsökkentéseinek a forinthitelesek örülhetnek, ezt "pénzügyi rezsicsökkentésnek" nevezte.

A devizahitelesek esetében pedig szerinte "ha rögzített árfolyamban gondolkodunk, érdemes annál maradni, ami az árfolyamgátnál már bevált", vagyis elsődlegesen szerint 180 forintos frankárfolyamon lenne érdemes rögzíteni a svájci frankban felvett hitelek átváltási árfolyamát. Hozzátette azonban, hogy ettől azért el lehet térni, a lényeg, hogy az árfolyamgátba már belépett, az azon kívüliek és az egyáltalán nem törlesztők is járjanak jól.

Arról is beszélt az interjúban, hogy idén vagy jövő év elején változás lehet az élelmiszerárakban, majd kihangsúlyozta, hogy élelmiszerárakról beszélt, nem az élelmiszeráfáról. Szerinte ugyanis a Fidesz csak olyan megoldást támogat, amely garanciát ad arra, hogy az áfacsökkentés az árakba is átmegy. Arra a kérdésre, hogy ez jelent-e hatósági árakat azt mondta, "rövid és korlátozott körben számomra a hatósági ár sem idegen".

Rogán a rezsicsökkentésről beszélve azt mondta, a kormány nem fejt ki nyomást a közműszolgáltatókra, hogy azok eladják az üzletágukat az államnak. "A kormány azzal tárgyal, akinek szándéka, hogy eladja a cégét" - mondta Rogán hozzátéve, hogy "egy-két cég fejében már megszületett az elhatározás, hogy megváljon lakossági üzletágától".