Szép befejezés a budapesti tőzsdétől

Vágólapra másolva!
Szépen zárta a hetet a magyar tőzsde a jó nemzetközi hangulatban. Főként a Molnak tudható be az emelkedés, de az OTP-nek is sikerült pluszban zárnia. Nyugat-Európában is a vételi kedv uralkodik, míg Amerikában az S&P 500 törne új csúcsokra ma is.
Vágólapra másolva!

A BUX index 0,5 százalékos előnyt szerzett a pénteki kereskedésben, de még így sem első a régióban, ugyanis a prágai tőzsde 1 százalékkal emelkedik.

A Mol 1,2 százalékkal drágult, míg végére az OTP is pluszban tudott zárni. A Richter és a Magyar Telekokm nem mozdult ma előző napi záróáráról.

A kispapírok közül többnek is jól ment ma.

  • Rába: +4,7 százalék
  • TVK: +4,7 százalék
  • ELMŰ: +8,5 százalék
  • ÉMÁSZ: +5,2 százalék
  • ANY Biztonsági Nyomda: +0,3 százalék

Nyugat-Európában a vezető tőzsdék jól szerepelnek, még az olasz tőzsde is ledolgozott valamennyit hátrányából.

Amerikában is jól szerepelnek a tőzsdék, bár a Dow Jones részvényindex lemaradó, ellenben az S&P 500 0,3 százalékkal erősödik, újabb rekordértéken időzve, míg a Nasdaq-ot a Google menetelése húzza fel.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Google árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu