Négy-öt nyelviskola maradhat

Vágólapra másolva!
Többet és bonyolultabban kell fizetniük a nyelviskoláknak az akkreditációért, amely a nyelviskolák egyik egyesülete szerint azzal jár majd, hogy négy-öt iskola marad majd fenn.
Vágólapra másolva!

Négy-öt nagyobb nyelviskola maradhat a piacon Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint. A szervezet vezetője a Napi Gazdaság pénteki száma szerint ezt hozná magával, ha az új felnőttképzési törvény végrehajtási rendeletét a kiszivárgott módon fogadnák el.

Az Akkreditál Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesülete (AFIOE) szembeszállt a Nyelvtudásért Egyesület elnökének érveivel. Szerintük 4-5 nyelviskola nem is tudná lefedni az igényeket, és szerintük a rendeletnek százas nagyságrendben tudnak majd megfelelni a nyelviskolák.

Korábban 400 ezer forint egyszeri díjat kellett fizetniük a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központnak, ezt felváltja egy szigorúbb engedélyezési és ellenőrzési eljárás. Egyszeri díjként egy vizsgaközpont és egy vizsgarendszer akkreditációja két nyelvből 1,5 millió forintba kerül. Az AFIOE felhívta a figyelmet, hogy az engedélyezés és az akkreditáció nem ugyanaz a lépcsőfok.

Rozgonyi szerint eddig egy iskola befizetett egy díjat az adott nyelv alapfoktól a felsőfokig tartó nyelvi programjáért, most azonban modulokra bonthatják a rendszert, ami tízezreket emészthet fel az iskoláknál.

A törvény szerint letétet is kötelezővé tesznek a nyelviskolák számára, de ennek mértékéről még egyeztetnek a tárcával. A lap információi szerint 3 millió forintról, illetve az éves árbevétel 2 százalékáról folyik a vita.