Nagyobb adósságban ültünk tavaly, mint eddig gondoltuk

Vágólapra másolva!
200, illetve 250 milliárd forinttal kisebb volt a magyar GDP az elmúlt két évben. A növekedési adaton ez kevésbé látszik, de az adósságrátát látható mértékben megemelte.
Vágólapra másolva!

Magasabb volt tavaly év végén a magyar államadósság-ráta, mint korábban gondoltuk - írta a Portfolió. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ősszel mindig felülvizsgálja a korábbi adatokat, az új, pontosabb számítások alapján pedig rosszabb lett a magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt években.

Új GDP-adatok jelentek meg, amelyből az derült ki, hogy a magyar gazdaság 2011-ben 254, 2012-ben pedig 204 milliárd forinttal kevesebbet termelt, ez pedig az adósság/GDP hányados értékét megnöveli. Magát a növekedési adatokat alig változtatja meg a változás, a növekedés 2010-ben 1,1, 2011-ben 1,6 százalékos volt, tavaly pedig 1,7 százalékkal esett vissza a gazdaság.

Az adósságmutatóban ugyan nem drasztikus, de azért érezhető a módosulás. A Portfolió szerint az adósságráta eredetileg 79,26 százalék volt, az új adatok fényében azonban 79,84 százalék lett. Az uniónak megküldött őszi EDP-jelentés már ezt a számot tartalmazza, de a jegybank pénzügyi számlákat tartalmazó statisztikája még a régi adatokkal számol.

A kormány terve szerint az adósságráta 79,2 százalékra esik vissza idén év végére, ami így kis mértékű csökkenést jelentene, de ehhez arra lenne szükség, hogy az utolsó két és fél hónapban az állam kevesebb állampapírt bocsásson ki, mint amennyi lejár. Erre a kincstári számlán lévő pénzt használhatja fel, de még ez is kevés lehet, mert a kormány arról beszélt, hogy a új dollárkötvényt bocsátana ki legfeljebb 5 milliárd dollár értékben éppen a devizaforrások apadása miatt. Ha tehát a kormány nem akar vékony pénztárcával fordulni a következő évre, hitelt kell felvennie, ez viszont borítaná az adósságterveket.