Megállíthatatlan a bankkártyasztori

Vágólapra másolva!
Megállíthatatlanul törnek előre az amerikai bankkártyacégek, a Mastercard és a Visa sem tágít a történelmi csúcsok közeléből.  A technikai indikátorok alapján pedig folytathatják a jó szériát az érintett vállalatok, és újabb történelmi csúcsra törhetnek.
Vágólapra másolva!

MASTERCARD: Ismét történelmi csúcson

Továbbra is töretlen az emelkedő trend, ami 2012 közepe óta tart a Mastercard heti grafikonján. Ráadásul a Fibonacci szintek alapján még további emelkedés is jöhet, miután a 138,2 százalékos Fibó kitűnő támasznak bizonyult a múlt héten. Akár a 161,8-as, vagy a 176,4-es szinteket is elérheti a papír.

A Mastercard heti grafikonja (NYSE) Forrás: [Bloomberg]

Rövidebb távon nézve szintén kedvező a kép, éppen az elmúlt napokban pattant vissza az 50 napos mozgóátlagról. Az 50 napos mozgóátlag pedig remek ugródeszka volt az elmúlt hónapokban, többször is nagy pattanásokat jelzett előre az árfolyamban.

Ráadásul még az MACD indikátor is vételi jelzést adott, ami a legutóbbi két alkalommal szintén az árfolyamemelkedés előszele volt.

A Mastercard napi grafikonja (NYSE) Forrás: [Bloomberg]

VISA: A korábbi csúcsot teszteli

Kísértetiesen hasonlít a Visa árfolyama a Mastercardéhoz, a heti grafikonon szinte folyamatos emelkedés látható, az emelkedő trendet pedig időről-időre vissza is teszteli a papír, sikeresen.

A Fibonacci szintek alkalmazásával a 138,2-es Fibonaccinál jár az árfolyam, ami a 200 dolláros szinttel együtt ugyan erős ellenállást alkothat, ám ha folytatja az elmúlt hónapok kedvező trendjét, akkor könnyen 220 dollárig is elmehet, ahol a 161,8-as Fibonacci húzódik.

A Visa heti grafikonja (NYSE) Forrás: [Bloomberg]

Az MACD indikátor a Visa esetében is vételekre buzdít, az elmúlt két alkalommal pedig itt is nagyon szépen jelezte előre az árfolyamemelkedést az indikátor.

Ugyan jelenleg már inkább az ellenállási zónában található az árfolyam a pattanás után, ám az 50 napos mozgóátlagról való megugrás akár hosszabb távon is lendületet adhat a Visának, így ez is az emelkedés mellett szólhat.

A Visa napi grafikonja (NYSE) Forrás: [Bloomberg]