Elavult irodagépekkel próbálnak boldogulni a kkv-k

Elavult irodatechnikai eszközökkel dolgoznak a kkv-k
Vágólapra másolva!
A legtöbben addig használják az irodagépeket, amíg működnek, csupán a cégek egyharmada szerez be új irodai eszközöket, ha a régiekkel már nem hatékony a munkavégzés.
Vágólapra másolva!

A Budapest Bank és a GfK közös felméréséből kiderül, hogy elsősorban a szükség határozza meg a vállalkozások irodagép-beszerzését: 92 százalékuk nem tervez előre, hanem akkor dönt csak róla, amikor az épp aktuálissá válik, például ha már nem javítható az eszköz vagy új munkatárs érkezese miatt új gépekre van szükség.

Elavult irodatechnikai eszközökkel dolgoznak a kkv-k Fotó: AFP/Damien Meyer

Ráadásul átlagosan feleannyit költenek idén irodatechnikára, mint tavaly: a 2012-es adatok szerint 326 ezer forintot költöttek a cégek irodatechnikai eszközökre, 2013-ban már csak 160 ezer forint körüli kiadást terveznek ezen a téren.

Ezért aztán az sem jellemző, hogy tudatosan, időről-időre modernebbre, hatékonyabbra cserélnék a meglévő berendezéseket.

Amíg van bennük élet

A felmérés tanúsága alapján a leggyorsabb csereidő az asztali számítógépeket, monitorokat és laptopokat jellemzi, de ezeket is csak minden hatodik cég cseréli 2-3 évente, harmaduk 4-10 évente, szintén harmaduk pedig akár ennél is hosszabb időközönként, amikor már használhatatlanná válik az eszköz.

A többi berendezést - nyomtatók, szkennerek, fénymásolók - a vállalkozások 20 százaléka cseréli 2-5 éven belül, a túlnyomó többség viszont csak akkor vásárol ezekből újat, ha a régi eszköz már nem hatékony vagy véglegesen elromlott.

A kutatás adatai szerint az irodagépek kiválasztásánál is kezd elterjedni a "smart shopping": a cégek nagy része, 78 százaléka már nemcsak azt nézi, hogy mennyibe kerül maga az eszköz, hanem figyelembe veszi a fenntartási költségeket, így a szervízelést, és az alkatrészpótlást is.

A döntésnél a legfontosabb szempont az ár-érték arány, de szinte ugyanennyit számít, hogy mekkora az eszköz várható élettartama, milyen funkciókkal rendelkezik és jár-e hozzá garancia. Előnyt jelent, ha a gép szervízelését is biztosítja beszállító.

Az irodatechnikai eszközök vásárlását a legtöbb vállalkozás saját forrásból finanszírozza egyösszegű átutalással (59 százalék) vagy készpénzfizetéssel (45 százalék).