Kivéreztetik a gázelosztó cégeket

Vágólapra másolva!
Egy új rendelettel alaposan megnyirbálja a gázelosztó cégek bevételét az állam, miközben potenciális vevőként lép fel a piacon. Ez lehet a tervezett állami átvétel egyik előkészületi lépése.
Vágólapra másolva!

Az Index szerint az energiacégek úgy értékelik az Energiahivatal új rendeletét, hogy az a gázelosztó társaságok államosítását készíti elő.

Az új szabályok szerint ugyanis a hálózati és mérési különbözetet (HMK) a jövőben nem lehet beleszámolni az indokolt árbevétel igénybe.

Ez azt jelenti, hogy a gázszállítás során fellépő technikai veszteségeket, azaz évi több százmillió köbméter gáz árát a fogyasztóktól nem szedhetik be többé a cégek.

Az elosztói díjak így csökkenhetek, ám ha ezt a kieső bevételt a cégeknek le kell nyelniük, akkor nyereségüket megnyirbálják, illetve veszteségeiket növelik. Az Index becslése szerint az iparág évente összesen 13 milliárd forinttól eshet el.

Eközben Németh Lászlóné, az energetikát felügyelő tárca minisztere nemrég jelezte, hogy két társasággal is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, azok állami átvételéről. A piacon régóta terjedő hírek szerint ezek egyike biztosan a Tigáz, amelynek működése veszteséges, és tulajdonosa hajlandó lenne kivonulni az üzletből.

Az állam az új szabályozással üzleti értelemben a többi társaság mozgásterét is jelentősen csökkenti, és ha a tulajdonosoknak egyre kevésbé éri meg a működtetés, hajlandóságuk növekedhet az eladásra.