Vágólapra másolva!
Hetvenöt külföldi magánszemély már fizetett azért, hogy Magyarországon telepedjen le könnyített módon, aminek ára 75 millió forint. A kormány reménye, hogy évente 4-500-an vásárolják meg a speciális letelepedési kötvényt, írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Szeptember végéig hetvenöt 250 ezer euró (75 millió forint) névértékű letelepedési államkötvényt értékesített Magyarország - írja a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tájékoztatása alapján. Azt egyelőre nem tudni, kik, milyen állampolgárok vették meg a kormány által kitalált letelepedési államkötvényt.

A lap szerint a speciális kötvények forgalmazása nehezen indult be, ám a jelek alapján az utóbbi hónapokban egyre többen szánták el magukat a vásárlásra. Az elmúlt hónapban másfélszer annyi papírt adott el az adósságkezelő, mint előtte összesen, hiszen augusztus végén még csak harminc darabnál tartottak. A kormány reményei szerint akár több száz letelepedési kötvényt vásárolhatnak az év végéig.

Az eddigi eladásokkal számolva 18,78 millió euró - 5,5 milliárd forint - bevétele származhatott az államnak ezekből a speciális papírokból, a kormány által megcélzott négyszáz-ötszáz darabos idei értékesítéssel kalkulálva összesen 100 millió euró, vagyis közel 30 milliárd forint folyhat be az ÁKK kasszájába - írja a Napi Gazdaság.