Szinte ingyen lett az államé a dunai személyhajózási cég

Vágólapra másolva!
Az állam lett a Mahart PassNave többségi tulajdonosa. Nagyon olcsón adhatták el a cég többségét az államnak, mert a nyereségből ki tudja fizetni a vételárat, amelyet amúgy négy év alatt kell megfizetnie.
Vágólapra másolva!

Megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Márton Péter, az MNV vezérigazgatója. A vételár 750 millió forint, amit négy részletben, négy év alatt fizetnek ki. Az első a jövő évben lesz esedékes, az 51 százalékos tulajdonrészre jutó nyereséghányad fedezi a részletek összegét.

A Mahart PassNave fennállásának 10. évfordulóját ünneplik 2004-ben. Forrás: MTI/Friedmann Endre

A társaság többségi részesedésének megvásárlásával az állam egy versenyképes cégben szerzett döntő tulajdonhányadot, és ezzel a dunai személyhajózás további növekedésének nyertese lehet - indokolta a nemzeti fejlesztési miniszter. Érvelése szerint a tranzakció illeszkedik a 2010-ben megkezdett vagyonpolitikai fordulattal elindult folyamatba, az állami vagyon gyarapításába. A remények szerint a hajózási és kikötői fejlesztések állami részvétellel hatékonyabban valósíthatók meg.

Budapestre mintegy 200 ezer turista érkezik üdülőhajóval. Meg kívánják teremteni annak lehetőségét, hogy a turistautak ne csak a fővárosra koncentrálódjanak, hanem bekapcsolják a vidéki turisztikai célpontokat - mondta a miniszter. A tranzakció lehetőséget teremt arra is, hogy jobban bevonják a hajózás adta lehetőségeket a közösségi közlekedésbe.

A Mahart PassNave 2011-ben, illetve 2012-ben 400 millió forint körüli mérleg szerinti eredményt ért el. A 2013-2015 közötti időszakban éves szinten félmilliárd forint feletti mérleg szerinti eredménnyel kalkulálnak, ami 2017-től várhatóan meghaladja majd a 600 millió forintot - ismertette Márton Péter.

A társaság flottája jelenleg 22 hajóból áll, éves szinten 110 szállodahajót fogad budapesti és vidéki kikötői hálózatában.