Nem segített rajtunk a hirtelen jött optimizmus

Vágólapra másolva!
A Mol vergődése nehezedett a hazai tőzsdére, így nem tudtuk tartani a lépést a délutánra beerősítő nyugat-európai börzékkel és a New York-i parkettekkel. Azért állt be fordulat a nemzetközi piacokon, mivel olyan hírek szivárogtak ki, hogy megszülethet a megegyezés az amerikai adósságplafonról.
Vágólapra másolva!

Hatalmas fordulatot mutattak be az európai tőzsdék, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy megegyezhetnek az amerikai döntéshozók az adósságplafon megemeléséről.

A magyar tőzsdén azonban ez sem segített, mivel a Mol árfolyama több mint 4 százalékot zuhant, és kereken 14 600 forinton zárt.

A Mol mellett még a Richter esett közel 1 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékkal, ellenben az OTP-t zárásra visszarántották a pozitív tartományba a javuló piaci hangulatban.

A nyugat-európai tőzsdéken is pluszba fordultak az indexek, az olasz börze például közel 1,5 százalékkal halad felfelé. Egyedül Párizsban nincs jó hangulat, amiben több nagyobb cég nagy zuhanása játszik szerepet.

Amerikában 1 százalék feletti pluszok láthatóak az adósságproblémák megoldásával kapcsolatos pletykákra, az S&P 500 például 1 százalékra van mindenkori csúcsától.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Mol árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az S&P 500 értéke (pontban) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu