Komolyan gondolja az Apple a luxusmárka címet

Vágólapra másolva!
Hiába volt 2012-ben a legjobban fizetett vezérigazgató Angela Ahrendts az Egyesült Királyságban, több mint 7 év után még is otthagyja a Burberryt a 43 éves vezető. Ahrendts pedig nemcsak pozíciót, hanem komplett iparágat is vált 2014 közepétől, hiszen az Apple-höz érkezik majd, ahol tovább erősítheti a prémium és luxustermék irányvonalat, melynek hatását az elmúlt hónapokban egyre inkább próbálja erősíteni a technológiai cég.
Vágólapra másolva!

Sokat számít ugyan, de pusztán attól, hogy egy hírre 4-5 százalékos mínuszok jönnek létre a részvénypiacon, még nem lesz az egy csapásra érdekes. Angela Ahrendts, a Burberry vezérigazgatójának távozásánál viszont erről szó sincs, a 43 éves hölgy ugyanis nem elég hogy a vezérigazgatói székét cseréli el egy alacsonyabb beosztásra, ráadásul még komplett iparágat is vált, hiszen a luxusiparból a technológiai szektorba érkezik. Kicsit kiveséztük, ki is valójában Angela Ahrendts, és miért éri meg az Apple-nek elcsábítania az Egyesült Királyság egyik legjobban fizetett vezérigazgatóját.

Angela Ahrendts és Christopher Bailey Forrás: guardian.co.uk

Angela Ahrendts, a vezérigazgató

Angela Ahrendts ugyanis nemcsak egyszerűen a luxusipari óriás, a Burberry egyik vezetője volt, hanem lényegében a legfontosabb ember, a vezérigazgató. Ahogyan viszont arról „instant” beszámoltunk, Ahrendts bizony nem Tim Cook helyét fogja majd átvenni az Apple-nél, „csupán” a kiskereskedelmi és online üzletek divíziójának szenior alelnöke lesz. Kérdés viszont, hogy akkor mi motiválta őt arra, hogy elhagyja a Burberryt?

Ha a Burberry részvénypiaci teljesítményét nézzük az elmúlt években, akkor nem éppen egy vergődő cég látványa tárul elénk. Ahrendts még 2006 januárjában csatlakozott a céghez, és 2006 júliusa óta töltötte be a vezérigazgatói pozíciót. A 2007-2008-as gyengébb teljesítményt leszámítva pedig lényegében úgy haladt a cég árfolyama a londoni tőzsdén, mintha valami láthatatlan kéz felfelé húzta volna azt. A 2006 júliusában mutatott 4 fontos árfolyamról 16 fontig emelkedett a papír. Nem rossz!

A Burberry teljesítménye Ahrendts vezérigazgatósága alatt Forrás: Bloomberg

Pénz beszél

Persze, gondolja magában az olvasó, biztosan a pénz is szerepet játszott abban, hogy Ahrendts az Apple-höz távozott. Nos, véleményünk szerint sem lehet ezt teljességgel kizárni, ami annak függvényében még inkább elgondolkoztató, hogy a távozó vezérigazgató így is a legjobban fizetett vezetők között foglalt helyet 2012-ben az Egyesült Királyságban, szerény 22,63 millió dolláros éves fizetéssel.

Az Apple pedig feltehetően még ennél is jobb csomagot állított össze Ahrendts számára, akit talán az is motiválhatott, hogy egy korábban az Apple-nél nem létező pozícióban kell majd bizonyítania. Legalábbis 2014 közepétől, hiszen addig még a Burberrynél marad.

Ami viszont talán a leginkább kiviláglik az átigazolásból, hogy Ahrendts lényegében a vezérigazgatói pozíciót egy alacsonyabbra cserélte, ami jól mutatja az Apple erejét, és presztízsét. Hiába volt tehát az egyik legjobban fizetett vezérigazgató Ahrendts 2012-ben az Egyesült Királyságban, az Apple-nél dolgozni nagyobb kihívás, mint a Burberry vezérigazgatói székében ülni, legalább is Angela Ahrendts szerint mindenképp.

Luxusból tech cégbe

Talán elsőre meglepőnek tűnik, hogy az Apple számára miért van szükség olyan vezetőre a kiskereskedelmi és online divíziónál, aki nem is a technológiai szektorból érkezik. Alapvetően viszont a friss „igazolás” is jól mutatja, hogy az Apple boltjaiban egyre inkább előtérbe szeretnék helyezni a luxustermék vonalat, és prémium termék életérzést is. Ebből a szempontból Angela Ahrendts megszerzése jó húzásnak tűnik.

Hogyan reagáltak erre a Burberry tulajdonosai? Természetesen heves eladásokkal, vajmi kevésbé véve azt figyelembe, hogy Ahrendts helyét az a Christopher Bailey veszi majd át, aki 12 éve a cégnél dolgozik, és szinte minden apró részletét ismeri a vállalatnak. Ugyanakkor Christopher Bailey számára igen nagy kihívás lehet a vezérigazgatói feladat ellátása, hiszen elsősorban ruhatervezéssel foglalkozott az elmúlt években.

A sikeres Angela Ahrendts távozása, és a vezérigazgatói székben még tapasztalatlan Christopher Bailey érkezése így joggal aggaszthatja a befektetőket. Nem is meglepő, hogy ma több mint 4 százalékos mínuszban jár az árfolyam, annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon meglehetősen jó hangulat uralkodik. Ezzel együtt az Apple árfolyama csak minimális, 0,4 százalékos pluszban nyithat ma.

A Burberry árfolyama (London) Forrás: Bloomberg