300 milliárdot fektet be Magyarországon a Mol

Vágólapra másolva!
A következő három évben 300 milliárd forintnyi beruházást tervez hazánkban végrehajtani a Mol - közölte az olajipari vállalat. A társaság a TVK vegyipari üzemének a bővítésére pedig 35 milliárd forintot költ. 
Vágólapra másolva!

Az elkövetkező három év során 300 milliárd forintnyi beruházást tervez a Mol végrehajtani Magyarországon - közölte az olajcég. A társaság a tiszaújvárosi TVK üzem bővítésére 35 milliárd forintot költ - áll a Mol átlal publikált közleményben.

A butadién-üzem alapkőletételén a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt is jelen van, aki elmondta, hogy nincs olyan probléma, amit a Mol nem tudna megoldani.