Mario Draghi figyelmeztette a magyar kormányt

Vágólapra másolva!
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke figyelmeztette Magyarországot, hogy ne tegyen olyan egyoldalú lépéseket, amellyel rákényszerítené a bankokat, hogy a devizahiteleket konvertálják át forinthitelekké - írta a Der Standard című osztrák liberális lap.
Vágólapra másolva!

A lap Ewald Nowotnyra, az osztrák központi bank kormányzójára hivatkozva idézte Draghit. Nowotny a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank őszi közgyűlésén vett részt Washingtonban, ahol azt mondta a Der Standardnak, hogy Draghi az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) vezetőjeként aggodalmának adott hangot, hogy a devizahitelek átváltása folytán felgyorsulhat a hitelezés visszaesése, ami negatívan hatna a stabilitásra és a magyar gazdaság növekedésére. A magyar kormány ígéretet tett arra, hogy egyeztetni fogja e területen tervezett lépéseit az európai partnerekkel - tette hozzá Ewald Nowotny.

Az EKB nem fűzött megjegyzést az osztrák lap cikkéhez. A frankfurti székhelyű intézmény tavaly kiadott jogi véleményében aggodalmának adott hangot a devizahitelek átváltásának lehetséges káros hatásai miatt, és sürgette, hogy legyen intenzívebb párbeszéd a hitelezőkkel.

Az osztrák jegybank szóvivője megerősítette, hogy Ausztria az ESRB napirendjére tűzte a magyarországi devizahitelek ügyét. A magyar kormány egyelőre nem reagált.

A kormány hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra a következő adósmentő programjának tervezett elemeit. Pusztán annyi tudható, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptemberben ultimátumot adott a bankoknak, oldják meg saját maguk a devizahiteles problémát november 1-jéig. Ha ezt nem teszik, akkor a kormány előáll a saját ötletével.