Afrikában száguldozhat a Porsche

Vágólapra másolva!
Észak-Afrikában kezdene agresszív terjeszkedésbe a német Porsche, a luxus és sportautókat gyártó vállalat ugyanis komoly növekedési lehetőséget vár a régiótól. Az expanzió a tervek szerint az eladási számokat is megdobná, 2-3 éven belül már 200 ezer autót akar évente eladni a társaság, ami közel 50 százalékkal haladja meg a 2012-es volument.
Vágólapra másolva!

Nem sokat vacakol a luxusautó-gyártás egyik legjobbjának számító Porsche, a német vállalat ugyanis elhatározta, 2020-ra újabb 20 országban veti meg a lábát, folytatva ezzel terjeszkedését. A 82 éves vállalat, ráadásul nem is akárhová, egészen pontosan Észak-Afrikába menne a milliós profitokért, így könnyedén elképzelhető, hogy pár év múlva már a líbiai utakon is könnyedén furikázhatnak az ottani lakosok, miután egy közeli kereskedőtől megvásárolják álmaik autóját.

Persze a Porschénak jó oka lehet arra, hogy növelje jelenlétét az érintett országokban, a menedzsment ugyanis már most hangoztatja, a változások miatt 2015-2016 környékére szeretnék elérni az évi 200 ezres eladási mennyiséget.

Forrás: Porsche, Investor.hu

Ezzel együtt ebben a növekvő kínai értékesítés is szerepet játszhat, az első kilenc hónapban például csak a 911-esek eladása 15 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Nem is csoda, hogy a német vállalat folyamatosan növeli hivatalos kereskedőinek számát az országban, ami a következő három évben a jelenlegi 57-ről vélhetően 100 közelébe emelkedik majd.

A következő években sok sivatagos Porsche kép is jöhet. Forrás: porsche.com

A kedvező értékesítési adatoknak, és a globális autópiac erősödésének hála a profit sem marad el a német cégnél, aminek a közel 50 százalékos tulajdonos, a Volkswagen is örülhet. 2012-ben egyébként a Porsche a teljes Volkswagen csoport egyik legjobbja volt, az 5,8 milliárd eurós csoportszintű nyereségből 1,3 milliárdot adott a Ferdinand Porsche által alapított társaság, nála pedig többet csak az Audinak köszönhet a VW.

Tudta-e?

Bár a Porschét sokan azonosítják a gyorsasággal és csillogással, a vállalat igen változatos utat járt be az elmúlt 80 évben. A céget még 1931-ben alapította Ferdinand Porsche, ami a második világháború idején még a Tigris tankok építésére vonatkozóan is adott be terveket, majd alig két évtizeddel később már a Forma 1-ben is szerepelt. Az 1961-es szezonban a konstruktőrök között harmadik helyet ért el a Porsche, a valaha volt legjobb eredményét.

A menedzsment ugyanakkor nemcsak a következő 5-6 évre, hanem 2014-re vonatkozóan is optimista, a Macan és 918 Spyder modellek segítségével ugyanis tovább növekedhet a gyártó nyeresége. Ugyanakkor azért érdemes figyelembe venni azt is, hogy az észak-afrikai térség vásárlóereje nem számít annyira erősnek, így nem lennénk meglepve, ha az itt értékesíteni kívánt autókat valamivel alacsonyabb haszonkulccsal próbálná meg eladni a társaság.

A Porsche árfolyama (Xetra) Forrás: Bloomberg