Az OTP kapta a legtöbbet Matolcsy hiteléből

Vágólapra másolva!
Közel százmilliárd forintot kapott az OTP a jegybank olcsó hiteléből, amelynek végső címzettjei a kkv-k voltak.
Vágólapra másolva!

A legtöbbet, 97 milliárd forintot, az OTP Bank kapta a jegybanktól a növekedési hitelprogram keretében. A jegybank által 0 százalékos kamaton nyújtott hitelt legfeljebb 2,5 százalékos kamatért adhatják tovább a hitelintézetek.

Az OTP közleményéből kiderül, hogy a közel százmilliárd forintnak a zöme, 78 százaléka a növekedési hitelprogram első pillérébe tartozik, vagyis a kkv-knak meglevő forinthitelük lecserélésére vagy új forinthitel nyújtására szolgált. A Csányi Sándor vezette bank ennek a pénznek a 70 százalékát új hitelek kihelyezésére fordította, továbbá az új kihelyezések fele új fejlesztések, fele forgóeszközök finanszírozását szolgálta.

Az OTP mögött a K&H Bank kapta a második legtöbb pénzt, 95 milliárd forintot a növekedési hitelprogram keretében, a Takarékbank és a takarékok 83, az MKB Bank 82 milliárd forintot szerzett a jegybanktól, és adta tovább a kkv-knak. Összesen 750 milliárd forintnyi jegybanki hitel ment ki a kis- és középvállalati szektorba ebben a programban.

A jegybank elindította október elején a program második fázisát is, ebben első körben újabb 500 milliárd forintot lehet lehívni, maximálisan pedig akár 2000 milliárd forintig bővíthető az olcsó kamatozású hitel.