Keresztül húzhatják az Alcatel számításait

Vágólapra másolva!
Bár a telekommunikációs eszközöket gyártó Alcatel-Lucenttel kapcsolatban még csak tegnap jelent meg az a hír, hogy alkalmazottainak hetedét elküldené, máris komoly akadályok merültek fel a tervvel kapcsolatban. A francia kormány ellenállása a befektetőknek is szemet szúrt, amit jól mutat az árfolyam mélyrepülése.
Vágólapra másolva!

Hiába láttak napvilágot olyan információk, hogy a francia Alcatel-Lucent leépítheti alkalmazottainak hetedét, tervét egyáltalán nem biztos, hogy olyan könnyen véghez tudja majd vinni. Az első akadályt Franciaország kormánya állíthatja a telekommunikációs eszközöket gyártó cég elé, ami mondhatni nem csoda, hiszen hazai piacán 900 fős elbocsátást tervez a 10 ezer fős leépítési program keretében.

Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök a Europe 1 neveztű rádóiban fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban. Ezek szerint a kormány annyi állást szeretne megmenteni, amennyit csak lehet, mégpedig egy elfogadható megállapodás révén a szakszervezetekkel. Ha ez nem jönne össze, akkor könnyen előfordulhat, hogy az állam valamilyen módon beavatkozhat.

Az interjú azonban egyáltalán nem nyűgözte le a befektetőket, aminek eredményeképpen közel 8 százalékot zuhant az Alcatel árfolyama a párizsi parketten.

Az Alcatel-Lucent árfolyama (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu