Két horvát ügyész már meghallgatta Hernádit

Vágólapra másolva!
A zágrábi ügyészség munkatársai két és fél éve kikérdezhették Hernádi Zsoltot, a Mol Horvátországban vesztegetéssel vádolt vezetőjét. A magyar ügyészség nyomozati iratait is megkapták, de nem használták fel - írja a Heti Válasz.
Vágólapra másolva!

Két zágrábi államügyésznek 2011. február 9-én lehetősége volt a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályának vendégeként meghallgatni Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját - írja a Heti Válasz online verziója a csütörtökön megjelenő lapszám Hernádival foglalkozó cikkkeinek előzetesében.

A hetilap a birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyvre hivatkozva azt állítja, hogy a horvát ügyészek kizárólag az INA irányítási jogának megszerzéséről kérdezték Hernádi Zsoltot.

A Mol vezérét az INA megvásárlása során elkövetett vesztegetéssel vádolja a horvát ügyészség, ezért nemzetközi körözést is kiadott ellene. A Mol visszautasította a vádat. Magyarországon a horvát jogsegélykérelem alapján az ügyészség nyomozott az ügyben, de bűncselekmény hiányában lezárta az eljárást.

A Heti Válasz szerint a Központi Nyomozó Főügyészség a teljes vizsgálati anyagát elküldte Zágrábba, de az Ivo Sanader volt horvát kormányfő elleni perben - melyben első fokon kimondták a vesztegetés megtörténtét, és Sanadert többéves börtönbüntetésre ítélték - a bíró nem engedte felhasználni ezeket az aktákat.