Magyarországon alig születnek cégek

Vágólapra másolva!
A feltörekvő országokban jelentősen nőtt az aktív cégek száma 2007 és 2011 között, de Európa ettől jelentősen elmarad, Magyarország pedig még a kontinensen is sereghajtó.
Vágólapra másolva!

A feltörekvő gazdaságokban a válság ellenére is látványosan nőtt a cégek száma 2007 és 2011 között. Magyarország ennek a folyamatnak éppen ellene megy, alig változott a cégek száma ebben az időszakban - derült ki az RSM International adótanácsadó felméréséből.

A hét legfejlettebb országban alig több mint 3 százalékkal lett több vállalkozás, a legnagyobb feltörekvőket tömörítő BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) azonban több mint 25 százalékkal több céget tudhat magáénak. Eközben Magyarországon alig 0,3 százalékkal van több vállalkozás, ezzel a régióban és egész Európában is sereghajtó.

Európa a válság középpontjában volt, de a térségen belül is lényeges eltérések mutatkoztak. Franciaország 2009-ben megkönnyítette a kisvállalkozások alapítását, ennek köszönhetően 2007 és 2011 között 19,1 százalékos növekedést lehetett látni a vállalkozások számában.