Vágólapra másolva!
2 százalékot ugrott nem sokkal nyitás után a csodabankként titulált Alior Bank, melyet a lengyel sajtó a legnagyobb lengyel biztosítóval, a PZU-val boronált össze. Egyes értesülések szerint a biztosítótársaság az Alior mellett a BGZ bankot is felvásárolná, melyeket ezt követően egyesítene. 
Vágólapra másolva!

Régen hallatott magáról a lengyel csodabankként titulált Alior Bank, az elmúlt napokban azonban ismét lendületet vett a bankpapír. Ráadásul a lengyel Puls Biznesu napilap értesülése szerint a legnagyobb lengyel biztosító, a PZU az Alior felvásárlását tervezi. Igaz, itt még nem állna meg, mert a Rabobank többségi tulajdonában álló BGZ bankot is bekebelezné, melyet ezt követően az Aliorral egyesítene.

Az Alior Bank felvásárlási sztorija egyébként nem számít újkeletű sztorinak, hiszen a pénzintézet nagytulajdonosa, az olasz Carlo Tassara már a tavalyi tőzsdei bevezetéskor jelezte, hogy idén legalább 30 százalékos csomagtól válna meg. Lehetséges érdeklődőként korábban a sajtó az orosz Sberbank, a francia BNP Paribas, az olasz Intesa Sanpaolo és az osztrák Erste Bank nevét szellőztette meg.

Nem véletlen a csodabank kifejezés az Alior esetében, hiszen a tavaly decemberi IPO óta már 60 százalék körüli növekdést produkált a bankpapír. Egyes elemzői vélemények szerint azonban a jelenlegi 92 zlotys árfolyamnál jóval többet ér az Alior részvénye. A Deutsche Bank szakértője például nemrégiben kiadott elemzésében 128 zlotys célárat fogalmazott meg, míg a Bloomberg által összegyűjtött elemzői konszenzus 104 zloty.

Az Alior Bank árfolyama (Varsó) Forrás: Bloomberg, Investor.hu
A BGZ árfolyama (Varsó) Forrás: Bloomberg, Investor.hu