Nyert az OTP a hitelprogramon

Vágólapra másolva!
Ha megvalósul a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetősége, akkor az OTP-nek a kieső bevételét kompenzálnia kell majd, az ATM-hálózat fenntartása ugyanis évente 7-8 milliárd forintos költség - mondta az Origónak Wolf László, a bank vezérigazgató-helyettese.  A lépés a többi bankot is érzékenyen érintené, ha a kiesést lenyelnék, úgy a növekedési lehetőségeiket korlátoznák. 
Vágólapra másolva!

A Növekedési Hitelprogrammal kapcsolatban a 2,5 százalékos felár egy kisvállalkozásnál általában kevés, de egy nagyobb, jó ügyfélnél már korábban is hasonló szintek voltak irányadók. Az OTP a programon nyert, több tucat ügyfelet szereztek. Mivel a 2000 milliárd forintnyi hitel meglehetősen nagy szám, nagy kérdés, hogy azt ki lehet-e helyezni. A hitelezésre mindenképp pozitív hatása lesz a programnak, de a gazdaság élénkítéséhez ez önmagában kevés, ahhoz kiszámítható gazdaságpolitika is kell.

A bank az akvizíciókkal óvatos, kevés a jó célpont. Vietnámot továbbra is érdekes célpontnak tartják, nagyobbak az országban a növekedési lehetőségek. A takarékszövetkezetek átalakítása nem hátrányos a banknak, amennyiben nem terelnek át hozzájuk mesterségesen ügyfeleket.