Hatmilliárdos hitelprogram az élelmiszeriparnak

Vágólapra másolva!
A 2011-es fagykárra félretett keretből maradt fenn némi pénz, ebből indít hitelprogramot az állam a fejlesztési bankon keresztül. Hatmilliárdos keretet nyitnak meg élelmiszer-ipari cégeknek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) november közepén meghirdeti az élelmiszer-ipari cégeknek azt a 6 milliárd forintos forgóeszközhitel-keretet, amelyből 6 éves futamidővel, 3 éves türelmi idő mellett 5 és 500 millió forint közötti összegű hitelhez lehet jutni - mondta a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

A zöldség-gyümölcs ágazat 8 milliárd forintos forgóeszközhitel-keretéből még rendelkezésre álló 2,2 milliárd forinthoz pedig a jövőben hozzájuthatnak az állami minősített elismeréssel rendelkező termelői csoportok is, tevékenykedjenek a gabonatermelésben, az állattenyésztésben vagy akár a szőlészet-borászat területén - tette hozzá Feldman Zsolt.

Az első hitelkeret fedezete a 2011-es fagykárra előirányzott programból maradt meg. A hitelterméket az MFB november 15-ig meghirdeti, és a jövő év elejétől már igénybe is vehető. Ez a hitel a gazdálkodók meglévő hiteleinek kiváltására is alkalmas lesz. A Vidékfejlesztési Minisztérium 50 százalékos, de legfeljebb 4 százalékpontos támogatást nyújt a kamathoz.

Az MNB növekedési hitelprogramja keretében kihelyezett 750 milliárd forint 17-18 százaléka került az agrárvállalkozókhoz az előzetes adatok szerint. A tárca bízik benne, hogy a program második, 2000 milliárdos szakaszában hasonló vagy még jobb arányt ér el a szektor.

Feldman Zsolt végül bejelentette: a Vidékfejlesztési Minisztérium az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) vállalkozások számára nyújtott kezességvállalásainak díjához az idén 220 millió forint költségvetési támogatást ad, jövőre ez az összeg 450 millió forint lesz.

Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója a tájékoztatón elmondta, hogy az alapítvány kezessége a hitelek 80 százalékára vonatkozik. Ennek a piaci díja 1,8-4 százalék, de ők a saját vagyonuk terhére, 1-1,5 százalékért vállalják a kezességet. Állami támogatás mellett viszont az agrárügyfelek 0,4 százalék, a nem agrárosok pedig 0,5 százalék költségért juthatnak kezességhez.

A növekedési hitelprogram első ütemének kkv-finanszírozásra fordított hitelkeretből az alapítvány közel 27 milliárd forintnyi hitelt biztosított kezességével. Miközben a kkv-s hitelállomány 10%-kal csökkent az elmúlt két évben, az alapítvány 20 százalékkal növelte a fennálló garantált hitelállományát. Az alapítvány kezességével szinte az ország egész területét lefedi, más támogató szervezetekkel ellentétben nem fővárosközpontú a működése, 2390 településen segítette elő a vállalkozások hitelhez jutását.

Az NHP sikerét mutatja, hogy a tavaly garantált agrárhitelek 13,5 százaléka volt beruházási célú, az MNB programjánál idén ez az arány 51,5 százalék lett. Az agrártermelők a növekedési hitelprogram keretében felvett hitelnek csak a 45 százalékát használták hitelkiváltásra - ismertette az adatokat az ügyvezető igazgató.