15 100 forintot ér a Mol a Citi szerint

Vágólapra másolva!
Változatlanul eladásra ajánlja a Mol részvényeit a Citi elemzője, aki az INA körül kialakult feszültség ellenére nem változtatott 15 100 forintos célárán.
Vágólapra másolva!

Továbbra is eladásra ajánlja a Mol részvényeit a Citi szakértője, aki az olajtársaság és a horvát kormány között elharapódzó feszültség ellenére nem változtatott 15 100 forintos célárán - írja a Portfolio.hu.

A Citi elemzőjének véleménye szerint az INA a jövőbeli növekedés szempontjából meghatározó tényező, ugyanakkor a jelenlegi helyzet szerint igen nagy a bizonytalanság, hogy ezt az értéket hogyan tudja megőrizni a vállalat. A szakértő szerint nem valószínű, hogy a horvát állam teljesen átvenné az INA-t, de azzal sem számol, hogy a Mol, vagy akár az állam vevőt keresne a részesedésre.

Eközben Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában mondta el, hogy véleménye szerint a horvátoknak kellene megvenniük a Mol tulajdonában lévő INA csomagot. A feszültség tehát nem tűnt el, ami az árfolyamon is jól látszódik. Az olajpapír ugyanis tavaly június óta először nézett be a 15 000 forintos szint alá. Ráadásul kedvezőtlen fejlemény, hogy egy háromszög alakzatból tört lefelé az árfolyam a heti grafikon tanulsága szerint.

A Mol heti grafikonja Forrás: Bloomberg, Investor.hu