Vágólapra másolva!
Nem túl jó hangulat uralkodik az európai parketteken, ez pedig a hazai tőzsdére is igaz, ahol egyedül a Richter képes drágulni a blue-chipek közül. Nyugat-Európában is csak a londoni börze tud emelkedni, míg a határidős indexek mínuszos nyitást jósolnak a tengerentúlra is.
Vágólapra másolva!

A Richter tud drágulni

Mínuszban tartózkodik a hazai tőzsde, ezzel pedig a régióban is a leggyengébben teljesít, pedig Lengyelországban viszonylag jó a hangulat.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Richterben látszik továbbra is az erő a budapesti parketten, ugyanis a gyógyszerpapír 0,8 százalékkal drágul, ezzel pedig már csak 40 forint választja el a 4000 forintos határtól, amit tavaly november óta nem láthattak a befektetők.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A többi blue-chip közül a Mol tovább gyengélkedik, de az OTP emelkedéssel való próbálkozása sem tartott túl sokáig, a nap közepe felé haladva már mínuszban van a bankpapír, míg a Magyar Telekom tegnapi záróára közelében tartózkodik.

A horvát miniszterelnök szóvivője szerint a horvát kormány nem tervezi az INA részvények visszavásárlását a Mol-tól - számolt be a Bloomberg. Zinka Bardic azután reagált, hogy olyan horvát lapértesülések jelentek meg, miszerint megvennék az INA pakkot a magyar olajcégtől.

A forint ma is jó formát mutat és jelenleg 296 körül ingadozik az euróval szembeni árfolyam, míg a dollár/forint kereszt 217,5-nél a CHFHUF jegyzések pedig 241,2-nél mozognak.

EUR/HUF árfolyam Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Elég szép kereslet mutatkozott a magyar állampapírok iránt a mai aukción, így összességében 37 milliárd forintos forrást vont be az állam, 3, 5 és 10 éves kötvények kibocsátásával. Az átlaghozam ráadásul mindhárom papír esetében alacsonyabban alakult, mint a megelőző akción.

Forrás: ÁKK, Investor.hu

London jól áll

Nyugat-Európában vegyes képet láthatunk, a vezető indexek felemásan mozognak, ráadásul a forgalom sem túl acélos. Németországban például igencsak visszafogottan alakul a forgalom, az egy havi átlagos adathoz képest több mint 40 százalékkal alacsonyabb, mivel ma van Németország nemzeti ünnepe, a német egység napja.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ma érkeztek egyébként a végleges szolgáltató szektorbeli PMI adatok Német- Olasz- és Franciaországból és az eurózónából is, ezek közül pedig csak a német nem tudta felülmúlni a várakozásokat. Az eurózóna kompozit index (amely a szolgáltató szektor és a feldolgozóipar adatait tömöríti) is egy tizedponttal jobb lett mint a korábban valószínűsített.

A londoni indexet segíti az emelkedésben a BP olajtársaság 1 százalék körüli pluszával, miután az amerikai bíróság befagyasztott néhány fizetési kötelezettséget, amik még a 2010-es Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófához kapcsolódnak.

Az Aviva biztosító részvényei 2,6 százalékkal emelkednek a londoni parketten, miután bejelentette, hogy eladja Egyesült Államok-beli életbiztosító üzletágát az Athene Holding társaságnak.

127 éves történetének legerősebb hónapját zárhatta szeptemberben a világ egyik leghíresebb autógyártója, a német Daimler. A Mercedeseket is gyártó vállalat ugyanis 142 ezer új autót adhatott el a hónap során világszerte, ami mindenkori rekordnak számítana – írja a Bild am Sonntag meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Az amerikai határidők 0,2-0,3 százalékos csökkenést jósolnak a tengerentúli nyitásra, miután a befektetők egyre inkább aggódnak, hogy az amerikai kormányzati túl sokáig fog állni. Délután érkezik a heti friss munkanélküliségi segélykérelmek alakulása, mint fontos makroadat.