Civilekkel együtt ötletel a devizahiteleken a Bankszövetség

Vágólapra másolva!
Magánszemélyek és civilszervezetek ötleteit is átnézi a Bankszövetség a devizahitelesek problémájának megoldásához. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Bankszövetség szeptember 19-én nyitotta meg a devizahitelezésben érintettek számára online konzultációs kapuját. Az ügyfelek és civilszervezetek nagy számban éltek a lehetőséggel, és a mai napig 307 javaslat érkezett a szervezet e-mail címére - írta a Bankszövetség csütörtöki közleményében.

A szövetség hét civilszervezet képviselőivel személyesen is egyeztetett, mert kiemelten fontosnak tartják, hogy közvetlenül megismerjék, és figyelmet kapjon a devizahiteles ügyfelek álláspontja, helyzete.

A konzultációs folyamat során sokszínű javaslatok érkeztek, amelyek alapos szakmai végiggondolása, egymással és a társadalmi-gazdasági elvárásokkal való elemző összehasonlítása az eddigi komoly szakmai munka bázisán folyik. A megoldáskeresésben természetesen csak azokat a felvetéseket lehet hasznosítani, amelyek a kormányzati irányelvekkel is összhangban állnak - írták.