Omladozik az arany és az ezüst is

Vágólapra másolva!
Fontos szintekről fordult le az arany és az ezüst, mi több a technikai kép alapján mindkét nemesfém esetében további esésre lehet felkészülni. Az arany esetében ráadásul egy fej-váll alakzat is megjelent, ami nehezékként nyomhatja a déli irányba az árfolyamot.  
Vágólapra másolva!

Arany: Megjelent egy fej-váll alakzat is

Visszaesett az arany árfolyama az 50 napos mozgóátlag alá az előző hetekben, és hiába próbált visszamászni fölé, nem járt sikerrel. Sőt a grafikonon egy fej-váll alakzat is megjelent, aminek a nyakvonalát most töri le a nemesfém.

Az alakzat nem tökéletes, mivel a jobb váll kicsit sutára sikeredett, de ettől függetlenül azonosítható a formáció. A 1290 dolláros szint tartós törése után akár 1200 dollár közelébe is bezuhanhat az arany árfolyama.

A fej-váll alakzatból számolható konzervatív célár (161,8 százalékos Fibonacci) majdnem egybeesik a nyáron elért 1200 dollár körüli mélyponttal, így vélhetően ezen szint alá első körben nem lesz egyszerű jutnia. Ha mégis összejön, akkor 1150 dollárnál húzódik menedék.

Az MACD eladási jelzése, és az RSI csökkenő trendje is inkább az esést erősíthetik.

Arany napi grafikon (dollár/uncia) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Létezik-e kockázat nélküli tőzsdézés?
A tőzsdézés bizony kockázatos műfaj, kár is lenne az ellenkezőjét elhitetni magunkkal. A kockázat azonban nem egyenlő a kontrollálhatatlan veszéllyel, a sikeres tőzsdéző pontosan átlátja és a megfelelő módszerekkel határok közé szorítja a kockázatait. Hogy hogyan lehet a kockázatokat minimalizálni, és milyen eszközöket használnak a profi tőzsdézők a hosszú távú sikeresség megőrzéséhez, soron következő webináriumunkon kiderül.

Időpont: 2013. október 3. csütörtök, 17:30. További információk itt >>

Ezüst: A közelben még egy támasz segíthet

Oldalazással töltötte az elmúlt bő egy hetet az ezüst árfolyama, amely megpróbált ugyan az 50 napos mozgóátlag fölé kerülni, de ez nem jött össze, ugyanakkor a befektetők az esést is rendszeresen megvették, így rendesen lefelé sem tudott megindulni.

Ha a 20,6 dolláros szint törik, akkor 20 dollár alá, 19,4 dollár környékéig is beeshet első körben az ezüst. Mélyebb zakó esetén pedig – ahogyan az arany esetében is – nyáron elért mélypont lehet a cél.

Ezüst napi grafikon (dollár/uncia) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Mik azok a mozgóátlagok?

A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.

Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.

A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.

Mi az az MACD?

Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.

A Fibonacci-számok a tőzsdén

Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,...)

Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.

A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.