Négy év kínlódás vár Európára

Vágólapra másolva!
Pesszimista hangvételű kilátást fogalmazott meg Európával kapcsolatban a német Henkel cég vezére, aki szerint még további 4 évet kell várni a fellendülésre. A Loctite ragasztóiról elhíresült cég elsősorban Észak-Amerikában, valamint a feltörekvő piacokban bízik, igaz utóbbival kapcsolatban az Unilever hűtheti a kedélyeket. A világ második számú fogyasztói javakat gyártó cége, ugyanis éppen a fejlődő piacok miatt torpant meg.
Vágólapra másolva!

Borús hangvételű kilátásokat fogalmazott meg Európával kapcsolatban a Loctite ragasztókat gyártó német Henkel cég vezérigazgatója. Kasper Rorsted a Bloomberg TV-nek adott interjújában fejtette ki, hogy az európai gazdaságok további négy nehéz év elé néznek, ezzel némiképp hűtve a fordulatban reménykedőket.

A vezető elmondása szerint a Henkelnél egyik nyugat-európai állam tekintetében sem számítanak nagyobb növekedésre 2017-ig, ráadásul az időszak alatt a gazdaságok mindegyike komoly kihívásokkal nézhet szembe. A megjelentek nem jelentenek túl jó hírt a Henkel számára, ugyanis jelenlegi bevételeinek mintegy harmada származik Nyugat-Európából.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Rorsted elsősorban az USA-t favorizálja, ahol a növekedés gyorsulását várja az idei mérsékeltebb bővülést követően. Elmondása szerint Amerika a csökkenő munkanélküliségnek, az európainál alacsonyabb energiaköltségeknek, illetve a növekvő népességnek köszönheti attraktivitását.

Létezik-e kockázat nélküli tőzsdézés?

A tőzsdézés bizony kockázatos műfaj, kár is lenne az ellenkezőjét elhitetni magunkkal. A kockázat azonban nem egyenlő a kontrollálhatatlan veszéllyel, a sikeres tőzsdéző pontosan átlátja és a megfelelő módszerekkel határok közé szorítja a kockázatait. Hogy hogyan lehet a kockázatokat minimalizálni, és milyen eszközöket használnak a profi tőzsdézők a hosszú távú sikeresség megőrzéséhez, soron következő webináriumunkon kiderül.

Időpont: 2013. október 3. csütörtök, 17:30. További információk itt >>

A növekedés másik húzóerejét a feltörekvő piacok alkothatják, ahol 2016-ban bevételeinek 50 százalékát szeretné elérni a Henkel. Ezzel kapcsolatban azonban némi pesszimizmusra adhat okot, hogy a világ második legnagyobb fogyasztói cikkeket gyártó cége, az Unilever árbevételének növekedési üteme megtorpant. Ennek az erősödő euró az oka, ami miatt alacsonyabb árbevételt érnek el az eurózónán kívüli piacokon az európai társaságok, így a holland Unilever is. A feltörekvő országoknak pedig megdrágul az import, ami szintén nem kedvez a forgalom alakulásának. Hasonló okok miatt figyelmeztetett az Adidas is, miszerint a korábban vártnál alacsonyabb lehet az árbevételük és nyereségük idén.

A szakértők többsége nem számít a folyamat megfordulására, és szerintük a feltörekvő régiókban továbbra sem számíthatnak javulásra a fogyasztói javakat gyártó vállalatok a következő néhány negyedévben.

A Henkel árfolyama (Xetra) Forrás: Bloomberg, Investor.hu