Vágólapra másolva!
Nem követi a hazai tőzsde európai társait az emelkedésben, a BUX csak minimális elmozdulást mutat, mert bár a Richter 1 százalék körül emelkedik, de az OTP fél százalék feletti mínuszban van. A forint kifejezetten jó formában van, az euró/forint árfolyam 297 alatt tartózkodik.Nyugat-Európában kivirultak a tőzsdék, amihez hozzájérult az is, hogy az eurózónában a váratlanul csökken kicsit a munkanélküliség. A londoni parketten viszont az eladók dominálnak, mert a brit PMI adatok rosszabbul alakultak, mint ahogyan azt prognosztizálták.New York-ban is pluszos nyitás várható a határidős indexek alapján, úgy tűnik ebből, hogy a befektetők az elmúlt időszakban már beárazták az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos problémákat. Délután négykor érkezik az ISM feldolgozóipari index, ami még megmozgathatja a piacokat.
Vágólapra másolva!

Az OTP a nehezék

Nem tudja teljesen felvenni az európai ritmust a magyar tőzsde, a kereskedés feléhez közeledve is csak minimális az elmozdulás mértéke, pedig Európában már a legtöbb parkett szép pluszokban áll.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Leginkább az OTP húzza vissza a BUX-ot, a bankpapír 0,8 százalékos mínuszban időzik. Nem tett jót a részvénynek, hogy a Barclays elemzője 4380 forintos célár mellett alulsúlyozásra javasolja az OTP-t. Az sem kedvező hír, hogy az Origo információi szerint a bankadó megmarad jövőre, sőt egy újabb terhet kaphatnak a pénzintézetek.

Az OTP árfolyama

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Richter viszont kifejezetten jól szerepel, és már több mint 1 százalékkal halad felfelé, míg a Magyar Telekom kisebb pluszban tartózkodik, ellenben a Mol hajszálnyival a negatív tartományban áll.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A telekomcég tegnap tartott befektetői napot, bár az ott elhangzottak után sem tisztult a kép az osztalékkal kapcsolatban. A menedzsment a jelenlegi osztalékpolitika megerősítése mellett mindössze annyi iránymutatást adott, hogy a kifizetés várható nagyságát majd a rövidesen kiírásra kerülő frekvenciatenderek befolyásolhatják.

A forint igen szép formát mutat, az euróval szembeni árfolyam már 296 alatt van, ezzel pedig szeptember 19 óta nem látott helyen tartózkodik az EURHUF. A javuló nemzetközi hangulat segíti a hazai devizát is, a dollár/forint kereszt 218,5 közelében ingadozik.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Nagy volt az érdeklődés a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción, ugyanis 116,5 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a meghirdetett 40 milliárd forintos kibocsátásra. Az Államadósság Kezelő Központ 40 milliárdnyit fogadott el ezekből, méghozzá 3,51 százalékos átlaghozam mellett, ez pedig újabb történelmi mélypontot jelent.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Létezik-e kockázat nélküli tőzsdézés?

A tőzsdézés bizony kockázatos műfaj, kár is lenne az ellenkezőjét elhitetni magunkkal. A kockázat azonban nem egyenlő a kontrollálhatatlan veszéllyel, a sikeres tőzsdéző pontosan átlátja és a megfelelő módszerekkel határok közé szorítja a kockázatait. Hogy hogyan lehet a kockázatokat minimalizálni, és milyen eszközöket használnak a profi tőzsdézők a hosszú távú sikeresség megőrzéséhez, soron következő webináriumunkon kiderül.

Időpont: 2013. október 3. csütörtök, 17:30. További információk itt >>

Csak Londonban nincs jó hangulat

A vezető nyugat-európai tőzsdék teljesen levetkőzték a tegnapi rossz hangulatot, és szép pluszokba váltottak. A befektetőket nem hatotta meg túlságosan, hogy 17 év után újra leállt részlegesen az USA kormánya.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ráadásul jó makroadat is segíti a szélesebb körű európai emelkedést, ugyanis az eurózóna munkanélküliségi rátája váratlanul 12 százalékra csökkent, ami egy tized százalékponttal alacsonyabb, mint ahogyan azt az elemzők várták. Ez arra enged következtetni, hogy tovább folytatódhat a kilábalás.

Nem általános azonban a jókedv, ugyanis Londonban kisebb mínuszban áll az FTSE100 index, amiben ludas lehet, hogy a brit feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (PMI) értéke a várt alatt alakult. Ugyanis a tényadat szeptemberi értéke 56,7 pont lett, pedig az elemzők 57,5-ös számot vártak, ráadásul az előző havi értéket is lefelé módosították.

A londoni FTSE100 részvényindex értéke (pontban)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az eurózóna végleges szeptemberi PMI adata pontosan egybeesett a várttal, míg a német két tized ponttal alatta maradt az előrejelzett értéknek.

Több mint 3,5 százalékkal zuhan az Unilver részvénye Londonban, miután a cég a fejlődő piacokon tapasztalt növekedés lassulása miatt warningot adott ki. A világ második legnagyobb fogyasztói termékgyártója szerint 3-3,5 százalékos lesz az éves szintű növekedés az értékesítésben (tisztított), holott az első két negyedév során 5 százalékos bővülés volt.

Az Unilever árfolyama (London)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Telecom Italia 5 százalékkal ugrik, amiben szerepet játszik, hogy a Goldman Sachs vételi ajánlást rendelt a cég részvényeihez. Azzal indokolta döntését a bankház, hogy a társaság részvényesi szerkezetében tervezett változtatások lehetőséget adhat a hitelállomány mérséklésére.

A Renault árfolyama 1,4 százalékkal halad felfelé, miután a francia újautó-regisztrációk 18 százalékkal emelkedtek szeptemberben a cég típusaira vonatkozva.