Lehet menni az olcsó hitelért

Vágólapra másolva!
Elindul kedden a növekedési hitelprogram második szakasza, amelynek keretében az MNB 2014. december 31-ig összesen 2000 milliárd - ebből október 1-jétől 500 milliárd - forint nullaszázalékos kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt a bankoknak a kis- és középvállalkozások finanszírozására. A bankok továbbra is legfeljebb 2,5 százalékot számolhatnak fel az ügyfeleknek.
Vágólapra másolva!

A program továbbra is három pillérrel működik. Az első pillér új hitelek nyújtására áll rendelkezésre, ezt a célt szolgálja a 2000 milliárd forintos keret 90 százaléka - az októbertől induló első szakaszban 450 milliárd forint. A második pillérben van mód a régi deviza- és forinthitelek kiváltására, erre az októbertől megnyíló keretben 50 milliárd forintot lehet felhasználni. A minimális hitelösszeg a mostani programban is 3 millió, a maximális 3 milliárd forint, a futamidő pedig továbbra is legfeljebb 10 év lehet.

Az október 1-jén megnyíló második szakaszban változik ugyanakkor az allokáció, a lehívás érkezési sorrendben lesz. Az 500 milliárdos keret kimerülése esetén az MNB a monetáris tanácshoz fordul további forrásért. Egy másik változás, hogy minden bank szeptember végi kkv-hitelállománya 100 százalékáig vehet fel MNB-forrást.

Megmaradt a harmadik pillér is, ennek keretében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal csökkenthetik a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben az MNB a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosít számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére. A jegybanki hitelek forrása a kéthetes MNB-kötvény lesz.

A növekedési hitelprogramot június 1-jén indította el három hónap próbaidőre az MNB a növekedés támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások hitelezésének bővítése érdekében. Az MNB a program augusztus végéig tartó első szakaszában 750 milliárd forintos keretet bocsátott a bankok rendelkezésére. A program első szakaszában elsősorban a nagyobb kkv-k vettek részt, és a felvett hitelek 60 százaléka volt új hitel, szemben a várt 40 százalékkal.