Csalódást okozott a kínai ipar

Vágólapra másolva!
Szeptember végén elég volt pár nap arra, hogy az előzetesen közölt 51,2 ponthoz képest 50,2 pontra módosuljon a HSBC által közölt kínai beszerzési menedzserindex (PMI) végleges értéke. Szakértők egyrészt értetlenül állnak az eset előtt, másrészt viszont a csalódást keltő adat újra okot adott arra, hogy hangosabbak legyenek a kínai gazdaság alakulásával kapcsolatos pesszimista vélemények.  
Vágólapra másolva!

A vártnál jóval gyengébb lett a HSBC által publikált kínai beszerzési menedzserindex (PMI) szeptemberi értéke. Az előző héten közölt előzetes olvasat még 51,2 pontos értéket mutatott, ezért a jóval alacsonyabb 50,2 pontos végleges érték negatív meglepetésnek számít annak ellenére, hogy augusztushoz képest némileg javult a helyzet. A Bank of America Merrill Lynch elemzője értetlenül áll a szokatlan eset előtt és nem látja, hogy mi lehet a magyarázat.

Az előzetes adat a felmérésben részt vevő menedzserek 85-90 százalékának véleményét tükrözi, így általában arra lehet számítani, hogy attól már nem fog lényegesen eltérni a végleges érték. A végleges számokból az derül ki, hogy az új belső megrendelések terén nem érzékeltek javulást a megkérdezett beszerzési menedzserek augusztushoz képest, azonban a külső kereslet javulása üde színfolt volt szeptemberben. Elsősorban az európai és amerikai kereslet pörgött fel és hat hónapja először vélekednek úgy a megkérdezettek, hogy javulás van ezen a területen.

Az enyhén pozitív képet erősíti az is, hogy a HSBC által megkérdezett kis és közepes ipari cégek elkezdték növelni (vagyis a korábbi szintekhez képest visszaépíteni) a készleteiket, ami arra utal, hogy a jövőben a megemelkedő keresletre számítanak.

Zhiwei Zhang, a Nomura közgazdásza úgy nyilatkozott, hogy a marginális szeptemberi növekedés alátámasztja azt az elképzelést, mely szerint az utóbbi hetekben/ hónapokban látott erőteljes gazdasági javulás nem fenntartható. Ő személy szerint arra számít, hogy a harmadik negyedévben még magasabb lehet a növekedés az előző kettőhöz képest, ám ott tetőzik a bővülés és az év vége megint gyengébb lehet. A HSBC szakértői pedig úgy fogalmaztak, hogy a jelenlegi szintekről már nem érdemes erőteljes javulásra számítani.

Múlt héten Marc Faber, a borúlátó jóslatairól elhíresült befektetési guru nyilatkozott úgy, hogy a statisztikákban látható kínai növekedésből ki kellene korrigálni a hosszú távon nem fenntartható hitelezés hatását. Véleménye szerint a valós gazdasági növekedés Kínában valahol 4 százalék körül lehet a statisztikákból kiolvasható 7-8 százalékos szintekhez képest.

Holnap, az az október első napján fény derülhet arra, hogy az állami illetve a nagyvállalatok véleményét tükröző hivatalos PMI mit mutat.

A kormány hivatalosan 7,5 százalékos bővülést vár idén, míg több neves bankház, köztük a Deutsche Bank, a JP Morgan és a Goldman Sachs is 7,6 százalékot vetít előre.

Forrás: Origo

A negatív meglepetés ellenére a kínai tőzsdeinedex három nap csökkenést követően ma a pozitív tartományban mozog.

Shanghai Composite Index

Forrás: Origo