Vágólapra másolva!
20 százalékot esett éves szinten a Shell tisztított eredménye a nigériai problémák miatt. A Bloomberg által megkérdezett elemzők jóval optimistább számokat vártak, így nem csoda, hogy közel 5 százalékot esett a társaság részvénye a londoni parketten.
Vágólapra másolva!

Gyenge negyedévet zárt Európa legnagyobb olajipari cége, a Royal Dutch Shell. Az olajmamut sem árbevétel, sem tisztított nettó profit soron nem tudta a tavalyi évi szintet elérni, sőt az elemzői konszenzust sem tudta túlszárnyalni.

forrás: Investor.hu

Éves szinten közel 20 százalékot zuhant a társaság tisztított eredménye. A vállalat beszámolója szerint Nigériában voltak gondok, csővezetékek ellen szabotázs akciókat hajtottak végre, tovább force majeure-t kellett bejelenteni. Utóbbi azt jelenti, hogy a cégen kívül álló okok miatt képtelen a tevékenység végrehajtására.

forrás: Investor.hu

Nigéria a terror, szabotázs események, illetve olajlopás miatt évente 12 milliárd dollárt veszít a Shell májusi prognózisa szerint. A Shell vesztesége 700 millió dollár körül jár.

A gyenge beszámolóban szerepe volt a tervezettnél hosszabb javítási munkálatok elvégzésének is a cseppfolyós földgázeszközök esetében. Továbbá a gyengülő ausztrál dollár és halasztott adófizetési kötelezettségek is negatív tételként hatottak.

Erőteljesen növelni akarják a kitermelést

3,06 millió hordó szénhidrogént hozott felszínre a Shell a második negyedév során, amit 2017-ig 4 millióra akarnak feltornászni. A nigériai leállások miatt napi 100 ezer hordó szénhidrogéntől esett el a társaság.

forrás: Investor.hu

A cég teljes kihasználtsággal működteti a 19 milliárd dolláros katari Pearl nevű gas-to-liquids üzemét, ami földgázból állít elő olajszármazékokat, mint például a benzin vagy a gázolaj.

A következő 1,5 év során a Shell 5 fontos projektbe akar belekezdeni, melyek a 2015-ös szabad pénzáramlást 4 milliárd dollárral növelhetik.

Az év első hat hónapjában a cég 3 milliárd dollárért vásárolt vissza részvényeket - mondta el a Peter Voser, a Shell vezérigazgatója.

A részvény közel 5 százalékos mínusszal reagált a negyedéves jelentésre.

Royal Dutch Shell napi grafikon (London)

Forrás: Investor.hu