Ők oszthatnak szét 34 milliárdot

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kijelölte azokat a kockázati tőkealapokat, amelyek összesen 34,28 milliárd forintot fektethetnek be ígéretes magyar kis- és közepes vállalkozásokba.
Vágólapra másolva!

A leginkább Jeremie néven ismert program harmadik köre indulhat el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) döntésével – írja az InsiderBlog.

A nyolc nyertes befektetéseinek legalább ötöde kezdő és/vagy innovatív cégekbe áramlik majd. A támogatott cégek székhelye nem lehet a közép-magyarországi régióban, így Budapesten sem. Az e szabályt kikerülő manőverekről korábbi cikkünket itt találja.

Az alapok legfeljebb 5 milliárd forint bevételű cégekbe tudnak befektetni, a nyertesek között sok kevésbé ismert üzletember mellett néhány neves befektető is feltűnik.

Ilyen például a Perion Invest Kockázati Tőkealapkezelő Zrt., amelynek tulajdonosi köre áttételesen a Wallis alapító, Veres Tiborhoz köthető, vagy a Tőkepartner Kockázati Tőkealapkezelő Zrt., amely – szintén több áttétellel - Spéder Zoltán Fidesz-közelinek tartott nagyvállalkozóhoz kapcsolható.

Nyert a pályázaton a Hemisphere Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. is, amely Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökének és Siklósi Zoltánnak, az Invescom vezetőjének közös alapja, illetve a Valor Capital Kockázati Tőkealapkezelő Zrt., amely korábban a Docler csoporté volt, majd 2012 júliustól Albrecht Ottó érdekkörébe tartozik.

A Core Venture Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.-t a CIG Pannónia és a Quaestor csoport korábbi vezetői jegyzik.