Farkast is lenyomja a Vasember

Vágólapra másolva!
Újabb hősfilmmel jelentkezett be a hétvégén Hollywood, ugyanis a tikkasztó hőség közepette került a mozivásznakra a legújabb X-Men epizód, a Farkas. Elemzői vélemények szerint a Hugh Jackman által megformált X-hős azonban Pókember és Vasember dominanciáját sem veszélyezteti. Bár a hétvégét tekintve a Farkas hozhatja a legtöbbet a konyhára az amerikai mozikban, az 50-55 millió dolláros summa egyrészt az X-Men szériák között is igen gyengécskének bizonyulhat, ráadásul így a legnagyobbat szakító Marvel hősfilmek elitjébe sincs esélye bekerülni.
Vágólapra másolva!

Egyelőre úgy fest, hogy továbbra is Vasember bizonyul napjaink legközkedveltebb szuperhősének. Egyeduralmát még a hétvégén mozivásznakra kerülő legújabb X-Men epizód, a Farkas sem tudja megrengetni. A Robert Downey Jr. által megformált Tony Stark mostanáig több mint 1,2 milliárd dolláros bevételt generált, ebből csak 174 milliót a vetítés első hetében, míg a Farkas bőrébe bújt Hugh Jackmantől csupán 50-55 millió dollárt várnak az elemzők a hétvégén.

Forrás: Investor.hu

Mindez elég nagy csalódás is lehet, hiszen az előzetes becslések még 60-80 millió dolláros bevétellel kecsegtettek a vetítés első hetében, ráadásul ha az 50 millió dollárnyi jegyeladás sem jön össze, akkor minden idők leggyengébben rajtoló X-Men epizód lehet a Farkas. A korábbi 5 rész körül ugyanis Az elsők és A kívülállók is 55 millió dolláros bevétellel nyitott, míg a prímet eddig Az ellenállás vége viszi 103 millió dolláros nyitánnyal. Egyelőre annyit tudhatunk biztosan a Fox filmstúdió beszámolója szerint, hogy csütörtök és péntek este 21 millió dollár máris összejött az áhított összegből.

Pókember és Vasember is lenyomja Farkast

Nem szeretnénk lelőni a csattanót, annyit azért talán elárulhatunk, hogy Farkas ezúttal is sikerrel jár, és egy kis segítséggel ugyan, de legyőzi Japánban a főgonoszt.

Forrás: Marvel

Mindez azonban várhatóan messze kevésnek bizonyul ahhoz, hogy bekerüljön a legnagyobb kasszasikernek bizonyuló Marvel hősfilmek szűk elitjébe. A 10 legnagyobb bevételű Marvel film közé eddig csupán egy X-Men rész, Az ellenállás vége tudta beverekedni magát, amely mint korábban említettük, a legjobban startoló epizód volt. Ezzel azonban Pókemberrel és Vasemberrel tudta felvenni a versenyt, ráadásul a Bosszúállók tavaly bemutatott első része továbbra is favoritnak számít 1,5 milliárd dolláros bevételével. A Farkast követően persze nem kell sokat várni az újabb X-Men kihívóra, a soron következő epizód, A jövendő múlt napjai ugyanis már jövőre a mozivásznak kerülnek.

Forrás: Investor.hu

Eddig megérte a filmiparba fektetni

A hősfilmeket forgató nagy filmstúdiók részvényei továbbra is remek formában találhatók, a négyes mezőny azonban az elmúlt hetekben kétfelé vált. A Star Treket is forgató Paramount Pictures anyavállalata, a Viacom közel 40 százalékos plusza mellett a Walt Disney (Marvel), a 21st Century Fox (Fox) és a Time Warner (Warner Bros.) is mintegy 30 százalékos emelkedést mutathat fel az év eleje óta. Az előbb felsorolt vállalatok persze nem csak a filmipartól függnek, hiszen ezen kívül megannyi tevékenységet (pl. kalandpark, média, műsorszolgáltatás stb.) végeznek.

Forrás: Investor.hu