Még mindig képtelen profitot termelni az Amazon

Vágólapra másolva!
Részvényenként 2 centes veszteséget ért el a világ legnagyobb internetes kereskedője az Amazon az előző negyedév során. A társaság a 15,7 milliárd dolláros árbevétel ellenére régóta képtelen tartósan, értelmezhető profitot termelni, ráadásul a következő negyedévben sem javul a helyzet a menedzsment szerint.
Vágólapra másolva!

Nem sikerült túl jóra az Amazon második negyedéve, a világ legnagyobb internetes kereskedője az áprilistól június végéig tartó három hónap során 7 millió dolláros veszteséget ért el, ami részvényenként 2 centes bukót jelent. Egy évvel korábban még 7 millió dolláros nyereséget tudott a cég felmutatni, ami szintén nem túl sok egy ekkora vállalathoz képest. Az elemzők a második negyedévben 6 centes nyereséget vártak (28,8 millió dollárt), mely szintén jóval kevesebb, mint amit elért a vállalat.

A társaság árbevétele viszont 22 százalékkal 12,8 milliárd dollárról 15,7 milliárd dollárra nőtt egy év leforgása alatt, de még ez a tétel is elmaradt egy hajszállal az elemzői konszenzustól. A Reuters által megkérdezett Scott Tilghman, a B. Riley & Co. elemzője szerint a nemzetközi (Amerikán kívüli) értékesítés jóval kisebb mértékben nőtt, mint az USA-ban.

forrás: Investor.hu

Üzemi szinten ugyan nyereséges volt a vállalat, de az üzemi eredményhányad az egy évvel korábbi 0,8 százalékról 0,5 százalékra esett vissza, az USA-ban pedig 4,7 százalékról 4,3 százalékra csökkent.

Forrás: Investor.hu

Éves szinten 47 százalékkal nőtt az Amazonnál a technológiára és tartalomra fordított kiadások, főleg azért, mert fejlesztették a felhő alapú szolgáltatásokat, bővítették a videó tartalmat. Utóbbi esetében leginkább TV-műsorokhoz, filmekhez lehet hozzájutni. Az Amazon pénzügyi igazgatója szerint a digitális termékek iránt jóval nagyobb a kereslet, mint a fizikai termékek iránt.

forrás: Investor.hu

Nem túl erős a prognózisok

A menedzsment tegnap esti közleménye szerint 15,5-17,2 milliárd dollár között alakulhat a harmadik negyedév során az árbevétel, ami ugyan lefedi a 17 milliárd dolláros elemzői konszenzust, de nagy az esélye, hogy a szakértők ezek után inkább csökkentik a várakozásaikat.

A következő negyedévben 65-440 millió dollár között lehet az üzemi szintű veszteség.

A vállalat szempontjából továbbra is az a kérdés, hogy a piac meddig tolerálja a veszteségeket és az alig értelmezhető profitot. A befektetők az árfolyam alakulásából kiindulva láthatóan továbbra is bíznak a menedzsment elképzeléseiben és az agresszív növekedésben.

Amazon napi grafikon (Nasdaq)

forrás: Investor.hu