Kevesebb végelszámolás, több működő cég

szállodák a csőd szélén, kupon kedvezmény, szlloda, hotel, vendéglátás, Üresen áll az óbudai Gázgyári lakótelepen a Retro Hotel
Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkent a végelszámolással megszűnő cégek száma, miközben tovább nőtt a működő gazdasági társaságok köre 2013. első hat hónapjában a Feketelista.hu adatai szerint. A cégnyilvántartás szerint végelszámolással mintegy 5873 cég távozott a piacról, miközben az élő vállalkozások száma 6239-cel bővült. Ez év júniusának utolsó napján 654 403 élő céget tartott nyilván a hivatalos statisztika. 
Vágólapra másolva!

A most publikált adatok arról tanúskodnak, hogy nőtt azok száma, akik bíznak, vagy legalábbis reménykednek fennmaradásukban, a gazdasági növekedés beindulásában, és szűkült azok köre, akik feladták a versenyt.

A portál részletezett adatai szerint az első félévben az összes végelszámolási eljárás 45 százalékát (2658) fővárosi cégek kezdeményezték. Ennek ellenére – az új cégalapításoknak köszönhetően (3535) – a működő vállalkozások száma Budapesten 259 750-re bővült. További tíz nagyvárosunk közül hatban érvényesült hasonló tendencia, azaz csökkenő cégbezárás mellett – ha kis mértékben is – szélesedett az élő cégek köre. A legnagyobb mértékben Szegeden, ahol 95 társaságot végelszámoltak, számuk viszont 279-cel gyarapodott. A csongrádi városban június végén 12 848 vállalkozást tartottak nyilván. Szám szerint a legtöbb cég (15 580) viszont Debrecenben található; itt 105 végelszámolás mellett 163-mal növekedett az „életben lévők” sora.

Meglehet a böjtje

Miközben a végelszámolások csökkenő száma egyértelműen pozitív jel, többen figyelmeztettek arra, hogy a megnövekedett számú cégalapítás legfőbb oka a trafiktörvény nyomán létrehozott számos Nemzeti Dohánybolt lehet, és hogy a kiskereskedelemben a mesterségesen felpumpált számú működő vállalkozás az idei év második felében valamint 2014-ben csődhullámhoz vezethet.

A végelszámolás jogszabályi környezete tavaly és az idei év első felében több helyen is módosult. Az Országgyűlés a 2006. évi V. törvény (Cégtörvény) 2012. márciusi módosításával hatályon kívül helyezte a kényszer-végelszámolási eljárás szabályait, a cégbíróság ugyanakkor a gazdasági társaságokkal szemben új fizetésképtelenségi, úgynevezett kényszertörlési eljárást folytathat le.

A korábbi két évben (2011–2012-ben) összesen 49 703 cégvezető döntött úgy, hogy végelszámolással, vagyis az összes hitelezői tartozás kiegyenlítése után szünteti meg a cége tevékenységét. Ahol ezt az eljárást nem sikerül a törvény által előírt legfeljebb három éves időkeretben lefolytatni, vagy a hitelezői kintlévőségek kielégítésére nem áll rendelkezésre megfelelő vagyon, az eljárás automatikusan felszámolási eljárásba megy át. Ez egyébként a végelszámolások mintegy kétharmada esetében történik meg.