Vágólapra másolva!
Megint miszlikbe aprították a Zyngát a gyorsjelentésre, a valaha szebb napokat megélt közösségi játékfejlesztő bevételei tovább olvadnak, profitot nem termel, a felhasználók elpártolnak, és ha még mindez nem lenne elegendő, a sokak által egyetlen kiútnak tartott valós pénzes szerencsejátékok terén sem próbálhat szerencsét a vállalat. Az új vezérigazgató előtt szinte lehetetlennek tűnő feladatok tornyosulnak, a Zynga nagy tőzsdei sztorija pedig inkább tűnik humbugnak eddig.
Vágólapra másolva!

Kurta tőzsdei története során immár sokadszorra teljesen kivégezték a Facebook legsikeresebb játékait fejlesztő Zyngát a befektetők, a csütörtöki zárás után közzétett gyorsjelentése után már 18 százalékos esést mutat a nyitás előtt az árfolyam. Hiába ért el "csak" kisebb veszteséget a vállalat a negyedévben, mint az elemzők várták, a közleményében váratlanul teljesen lefújta a legtöbbek által a cég egyetlen túlélési lehetőségének tartott valós szerencsejáték-szervezésre vonatkozó terveit. Ezen kívül pedig továbbra is a menthetetlen összeomlás jeleit mutatja a cég, nem is véletlen, hogy a befektetők kétségbeestek.

Minden romlik, ami csak romolhat

A cég negyedéves bevételei ugyan 5 százalékkal meghaladták a várakozásokat, de éves összevetésben még mindig 30 százalékkal zuhannak, eközben pedig a mostani, vártnál valamivel kisebb veszteség helyett egy éve még hajszálnyi profittal büszkélkedhetett a vállalat. Már a felszínen sem szép a történet, pláne, ha a mélyére nézünk.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A Zynga árbevételének zsugorodását már megelőzte a negyedévente elkönyvelt eladások zsugorodása. A Zynga egészen sajátos módon könyveli el ugyanis a játékaiban értékesített virtuális javak ellenértékét, mert nem azonnal bevételként jeleníti meg, hanem meghatározott időn keresztül, részletekben. Ez azt is jelenti, hogy a számviteli bevételek alakulása némi késéssel követi a már több mint egy évvel ezelőtt esésnek indult értékesítéseket.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A Zynga számára úgy tűnik, hogy a hirdetési modellek sem jöttek be, az ezekből származó bevételek továbbra is eltörpül az online játékosok költései mellett, ráadásul azokhoz hasonlóan csökkenésnek indult az elmúlt negyedévekben. Egyre kevesebbet költenek a játékosok és egyre kevesebb hirdetést lehet eladni a felületeken. Nem szép folyamatok.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Erre utal, hogy a havi átlagos felhasználószám is meredek esésnek indult az elmúlt negyedévekben, ami még úgyis az értékesítések esését hozta magával, hogy az egy felhasználóra eső eladások még relatíve jól tartják magukat.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Az üzemi eredmény, és a részvényjuttatások hatását kiszűrő korrigált EBITDA terén is nagyon gyengén muzsikál a cég, a profit ismét eltűnni látszik még a működés szintjén is, az amortizáció hatását figyelmen kívül is hagyva.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Nem lesz kaszinó

Nem véletlen, hogy sok befektető arra várt, hogy a Zynga a korábbi tervekkel összhangban végre megcélozza a valós pénzzel játszható szerencsejátékok piacát az Egyesült Államokban, hiszen elvileg a játékosbázisa és a szükséges infrastruktúra is rendelkezésére áll hozzá. Ennek ellenére a Zynga azt közölte, hogy a jövőben nem próbálja megszerezni az ehhez szükséges engedélyeket az Egyesült Államokban, és a továbbiakban is a növekvő ingyenes közösségi játékokra és kaszinójátékokra fókuszál majd (az Egyesült Királyságban még nem vetette el a valós pénzes szerencsejáték lehetőségét). Az ok, hogy több államban még mindig illegálisak az online szerencsejátékok, ami beszűkíti a Zynga lehetőségeit is.

Nem marad más, mint hogy az eredeti stratégiáját igyekezzen átalakítani a cég úgy, hogy hosszabb távon is fenntartható üzleti modelleket tudjon alapozni a játékaira. A Zynga nagy időszaka ugyanakkor elmúlt a Maffia Wars vagy Farmville nevű hatalmas Facebook-sikerekkel, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudja megvetni a lábát például az iparágat alapjaiban átalakító mobilos játékvilágban, legalábbis nem úgy, hogy az pótolni tudja az elmúló sikerjátékokat.

Új vezér, régi sikertelenség?

Az elmúlt hónapokban ráadásul sorozatban távoztak a fontos vezetők a cégtől, és leépítésekre, stúdióbezárásokra és súlyos veszteségleírásokra kényszerült a menedzsment. Mark Pincus, a cég alapítója és egészen a közlemúltig vezérigazgatója végül belátta, nem tudja megfordítani a folyamatokat, és egy igazi nagykutyát, a Microsoft Xbox-divízióját irányító Don Mattricket igazolta le vezérigazgatónak épp július elején.

Mattrick érkezését kifejezetten pozitívan fogadták a befektetők, hiszen valódi játékipari veteránról van szó, de az ő hatása az elmúlt negyedév számaiban még értelemszerűen nem látszik, hiszen éppen az időszak zárása után érkezett. Viszont az is biztos, hogy még a korábban sejtettnél is mélyebb gödörből kellene kikormányoznia a társaságot, ami az árfolyamon is világosan látszik.

A Zynga árfolyama (dollár)

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Soha nem kedveltük különösebben a Zyngát, mint befektetési lehetőséget, és a legutóbbi negyedév is egyértelműen alátámasztja, hogy néhány túlhajszolt (rossz nyelvek szerint javarészben innen-onnan összemásolt), ingyenes játék extrém sikere még nem tesz sem fenntarthatóvá egy vállalatot, sem pedig garantálttá az örök sikert. A Zynga 2011-es IPO-ja a Groupon mellett a legtúlárazottabb és túlhajszoltabb tőzsdei kibocsátás volt a technológiai szektor elmúlt éveiben (a Zynga piaci kapitalizációja egyharmadára esett azóta), és az előttünk álló időszakban sem számítunk drámai fordulatra a részvény piacán. Persze ha innen sikerül felállni, akkor hatalmas felértékelődés elé nézhet a részvény, de az esélyek egyelőre nem erre mutatnak.