Leradírozta erősödését a forint

Vágólapra másolva!
Erősödésbe fogott ma reggel a forint az euróval szemben, azonban mindez nem bizonyult tartósnak. Kora estére ismét 297,5-ös szint közelébe gyengült vissza az árfolyam, egyelőre még nem tudni, hogy az itt húzódó ellenállás fel tudja-e tartani a gyengülő forintot. Ha nem, akkor ismét belekóstolhat a 300-as szintekbe az árfolyam.
Vágólapra másolva!

17:55 - Visszagyengült a forint

Délben ismét a forint gyengülése vette kezdetét, az euró ellenében kora estére ismét megközelítette a 298-as szintet, ahol már egy nappal korábban is járt.

Jelenleg 297,4 közelében tartózkodik az árfolyam, ennek a szintnek az eleste esetén akár 300-ig is gyengülhet a forint.

Az EURHUF napon belüli árfolyama

Forrás: Origo

10:58 - Letörölte a tegnapi gyengülést a forint

Markáns szinthez ért tegnap délután a forint árfolyama, melyet végül nem sikerült áttörnie. Árfolyama az euró ellenében a mai kereskedés során könnyedén fordult le a szimmetrikus háromszög alakzat felső száráról, amely nyáron már harmadjára parancsolt megálljt a gyengülésnek.

Ha kitart a gyengülés, akkor ismét az alsó szárat célozhatja meg az árfolyam a 292-es szint közelében, igaz a 292,8-as szint közelében lévő 200 napos mozgóátlag is könnyedén feltartóztathatja a forint erősödését. Ennek letörése esetén szintén fontos szintnek ígérkezik a 290-es szint.

Ellenkező esetben, ha mégiscsak túljutna a 297,5-ös szint közelében lévő felső száron a forint, akkor a gyengülést még mindig megállíthatná a lélektani 300-as szint.

Az EURHUF napi grafikonja

Forrás: Origo

11:00 környékén 296,3 közelében mozog az EURF, amiben a kormány részéről tegnap és ma reggel napvilágott látott pozitív kicsengésű nyilatkozatok is szerepet játszanak. Orbán Viktor miniszterelnök és Orbán Gábor államtitkár is amellett foglalt állást, hogy a devizahiteles mentőakciónak nem szabad romba döntenie a hazai bankrendszert.

Az EURHUF 3 napos grafikonja

Forrás: Origo