Új modellekkel támad a General Motors

Vágólapra másolva!
A General Motors is profitált az amerikai autópiac jó teljesítményéből, ugyanis a második negyedévben a vártnál közel 10 százalékkal nagyobb egy részvényre jutó eredményt ért el a vállalat. Idén nagyban megújul a gyártó termékpalettája, amitől azt remélik a társaságnál, hogy növelni tudják eladásaikat és profitabilitásukat is.
Vágólapra másolva!

Az elemzői várakozásoknál jobb negyedéves eredményt tett közzé ma a General Motors, az egyszeri tételektől tisztított egy részvényre jutó profit (EPS) közel tíz százalékkal múlta felül a szakértői konszenzust. Ezzel folytatódnak a szép napok az amerikai autógyártók számára, hiszen tegnap a Ford is elkápráztatta már a befektetőket második negyedéves számaival.

Forrás: investor.hu

A jól teljesítő amerikai autópiacnak köszönhetően a GM észak-amerikai értékesítései 4,5 százalékkal emelkedtek, de a kínai piacon is jól teljesített a társaság, ugyanakkor az európai egység még továbbra is veszteséget termel, viszont annak nagysága csökkenni tudott a második negyedévben. Az európai autópiac kilábalására még várni kell, ugyanis még júniusban is tovább csökkent az eladott autók száma, ráadásul a mélypont még hátra lehet. Ellenben az Egyesült Államokban a 12 hónap alatt eladott újautók száma júniusban már megközelítette a 15 milliós határt is, ilyen magasságokat pedig utoljára csak 2008 nyarán lehetett látni.

Forrás: investor.hu

A megújított Chevrolet Corvette, Silverado és Impala is a 18 új vagy frissített modell között van, ami az idei évben megjelenik az USA piacán, ezzel a társaság a piaci részesedését szeretné feljebb tornázni. Emellett a megújult termékpalettával szeretné az amerikai piacon a profitrátát 10 százalékra növelni, Európában pedig a veszteségtermelést megállítani a vállalat már 2015-re. Ugyanilyen céldátummal szeretné növelni Kínában 5 millió darabra az újautó eladásokat a gyártó.

Forrás: General Motors

A General Motors részvények jól teljesítettek az idei évben, közel 30 százalékot tudott emelkedni az árfolyam. A Goldman Sachs elemzője pedig a Bloombernek úgy nyilatkozott, hogy szerinte jövőre akár 45 dollárig is emelkedhet az árfolyam a jelenlegi 37 dolláros szintekről.

A General Motors árfolyama (NYSE)

Forrás: investor.hu