Egyre többen Zuschlag és Stadler mellett

Vágólapra másolva!
A második negyedévben - az előző hasonló periódushoz hasonlóan - valamivel több, mint 1800 vállalkozás került fel a NAV feketelistájára. Magánszemélyből és egyéni vállalkozóból már összesen 4066-an szerepelnek a legnagyobb adótartozók felsorolásában.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a cégek legalább 183,6 milliárd, míg a magánszemélyek 40,6 milliárd adóforinttal maradtak adósok. A hivatal a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió, illetve 10 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve magánszemélyeket listázza.

A névsorban egyelőre még nem szerepelnek összegek, megtalálható rajta a volt szocialista politikus Zuschlag János, vagy Gáspár Győző, a Győzike néven ismert médiaszereplő és felesége, de szerepel rajta a jó ideje elfogott üzletemberek közül Földesi-Szabó László és Stadler József is - írja a Napi Gazdaság.

A vállalkozásokat nézve, ahogy az előző negyedéves listán, úgy most is szerepel az állami felszámoló alá rendelt, stratégiailag kiemelt Kapuvári Hús Zrt. vagy a Kapuvári Bacon Kft., de továbbra sem került ki az adóhatóság látóköréből a Ganz Sziget Hajó-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft., a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. vagy a Transelektro Ganz-Röck Kazán- és Erőművi Berendezések Zrt. sem.