Vágólapra másolva!
Továbbra is tart az OTP vesszőfutása, 4000 forint alatt is járt az árfolyam, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy a cég tájékoztatása szerint pénteken közel 2,8 milliárd forint értékben adott el részvényeket Csányi Sándor, a bank vezérigazgatója.Nagy örömre nincs okuk a befektetőknek a többi magyar papírral kapcsolatban sem, a Richter már 1,3 százalékos mínuszban jár. A forint viszont erősödni képes az euróval szemben, a reggeli 295 feletti szintekről egészen 294,5-ig erősödött a forint. Európában viszont a vevők dominálnak, bár az indexek csak konszolidált erősödést mutatnak.
Vágólapra másolva!

4000 alatt is járt már az OTP

Újabb, 2,8 milliárd forintos pakkot adott el pénteken Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója, derült ki a reggeli közleményből. A Bonitás 2002 Zrt keretében végrehajtott tranzakcióval már több mint 10 milliárdnyi OTP-t adott el a vezérigazgató. Ezzel együtt az árfolyam a bejelentés után esni kezdett, már 3,8 százalékos mínuszban jár, de 11 óra után nem sokkal a 4000 forintos szint alá is benézett.

Az OTP árfolyama (napi)

Forrás: Origo

Sikeres üzemfejlesztést hajtott végre a Dana Gas és az anyavállalata, a Crescent Petroleum az Irak kurdisztáni Khor Mor mezőn. A közös munka eredményeként megkezdte működését egy évi 900 tonna kapacitásra képes LPG üzem, amitől az árbevétel további növekedését várják a régióban. Ez a hír pozitív lehet áttételesen a Mol számára is, hiszen a Dana Gas pénzügyi helyzetének javulása esetén csökken az esélye a Mol részvények eladásának. Az árfolyam egyelőre nem reagált érdemben a hírre, 0,6 százalékos mínuszban jár.

A többi hazai papír sem teljesít fényesen, valamennyien a negatív tartományban fordulnak rá a nap második felé. Az Egis 0,2, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékot veszített. Az OTP mellett a másik nagy vesztes ma a Richter lehet, 1,3 százalékos mínuszt halmozott fel reggel a papír.

Forrás: Origo

Nem is meglepő, hogy a BUX alaposan lemaradt a többi régiós piac mögött, 1,7 százalékos visszaesésével. A lengyel piac viszont összeurópai viszonylatban is szépen muzsikál, 0,5 százalékos erősödést ért el.

Forrás: Origo

Tartja reggeli jó formáját a forint, még a kora délelőtti órákban sikerült az euróval szemben 295 alá kerülni, és jelenleg is 294,5-nél alakulnak a jegyzések.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Felfelé vették az irányt Európában

Úgy tűnik, hogy megtalálták az irányt az európai piacok, mivel a fontosabb tőzsdeindexek már 0,3-0,8 százalékos pluszokat mutatnak. A sort az olaszt tőzsde vezeti, míg az angol FTSE100 valamelyest kilóg, 0,1 százalékos mínuszával, valamint a belga index is, ami 0,4 százalékot esett.

Forrás: Origo

3,4 százalékos pluszban a svájci UBS részvénye, mivel a menedzsment előzetesen 690 millió svájci frankos nettó profitot vár a második negyedévre, az idei első három hónapban elért 988 millió svájci frank után. Az elemzői várakozások csak 543 millió frankról szólnak, ezért a kedvező reakció.

Cáfolta a német pénzügyminisztérium azokat a sajtóértesüléseket miszerint a kormány már a következő fél év során megszabadulna a Commerzbankban meglévő 17 százalékos részesedésétől.