Kirúgták az autópálya-kezelő vezérét

Vágólapra másolva!
Pénteken elbocsátották az állami autópályakezelő cég vezérét és üzemeltetési igazgatóját. Az Index szerint az igencsak döcögősen, hibák sokaságát produkáló e-útdíjrendszer lett a vesztük.
Vágólapra másolva!

Elbocsátották az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK) vezérigazgatóját, tudta meg az Index. Bakó Attilát és az üzemeltetési igazgatót, Horváth Róbertet is elküldték, a cég megerősítette a lap értesülését.

Péntek óta nem dolgozik az ÁAK-nál a két vezető, őket az autópályacég tulajdonosának, a Magyar Fejlesztési Banknak a döntése alapján rúgták ki.

Az Index úgy tudja, a július 1-jén indult e-útdíjrendszer botrányos debütálása és az azóta is fennálló problémák miatt menesztették a két vezetőt.

Már az útdíjrendszer kiépítésénél kezdődtek a bajok, a nyertes pályázó később visszalépett. A július elején indult rendszer már az első órákban lefagyott, aztán aznap még egyszer. Számos hibáról tanúskodnak az Origóhoz befutott, illetve máshol szóvá tett fuvarozói panaszok. Olvashatatlan szelvény, túlszámlázás, pár száz méteres út helyett több kilométeres útvonal – ilyen hibákról számoltak be a fuvarozók. A logisztikai cégek érdekképviseletei az útdíjrendszer azonnali leállítását követelik, közben azért az útdíj miatt jelentősen megnövekedett költségeiket áthárítják a boltokra, üzletekre, azok pedig az emberekre.