Motiváld a csapatodat ingyen és hatékonyan!

hogyan motiváld a csapatod
Vágólapra másolva!
Talán ismerősen cseng, amikor a cégvezető a „források hiányára” hivatkozva utasítja vissza, hogy a munkatársai motiválásával foglalkozzon. Pedig egy csapat teljesítménye magasan felülmúlja a csapattagok egyéni teljesítményeinek összességét: egy motivált csapat tehát hegyeket tud megmozgatni – egy alulmotivált, belső feszültségektől terhelt csapat viszont azt is pillanatok alatt tönkreteszi, ami korábban jól működött. Az alábbiakban olyan motivációs technikákat gyűjtöttünk össze, amelyek a vállalatnak egyetlen fillérjébe sem kerülnek.
Vágólapra másolva!

Amikor Jim Collins üzleti guru és az amerikai Stanford Egyetem professzora elkezdte közelről megvizsgálni a kimagaslóan sikeres vállalatokat azt találta, hogy egy ideális szervezetben – ahol a megfelelő pozíciókat a megfelelő emberek töltik be, és mindenki azzal foglalkozik, amit a legjobban szeret, és amihez a legjobban ért – a motiváció problémája gyakorlatilag eltűnik. Most azonban egy gondolatkísérlet erejéig tételezzük fel, hogy az „ideális” nem az első kifejezés, ami a vállalatoddal kapcsolatban eszedbe jut. Te azonban egy lelkes, motivált csapatot szeretnél.

Ja, és lehetne ingyen?

Pozitív megerősítés

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az emberek döntő többsége leginkább pozitív megerősítésre, elismerésre, egy jó szóra vágyik. A pénz persze fontos, de munkahelyi környezetben természetes (vagy legalábbis jó lenne, ha természetes lenne), hogy az elvégzett munkáért pénz jár. A pozitív elismerés azonban távolról sem ennyire magától értetődő.

Miközben sok főnök azzal próbálja bebizonyítani, hogy jobb, több és rátermettebb a beosztottjainál, hogy azonnal és nagy hangon rámutat az utóbbiak hibáira, számon kéri őket a tévedésekért, kevesen szánnak energiát arra, hogy ugyanígy kiemeljék a pozitívumokat is. Jól ismert pszichológiai tény, hogy a figyelem tudatos irányításával megnövelheted (vagy éppen csökkentheted) a dolgok jelentőségét, így érthetetlen, hogy miért vannak olyan sokan, akik elsiklanak a jó dolgok fölött, és kizárólag a hiányosságokkal foglalkoznak.

Minden kutyakiképző tudja, hogy egy pozitív megerősítés annyira hatékony, mint nagyjából negyven negatív visszacsatolás. Van még kérdés?

Példamutatás

A szavak, a céges policy-k, a szabályzatok nagyon fontosak, de a nap végén minden főnök a saját példájával tudja a legjobban motiválni a beosztottait. Ha tőlük kemény munkát vár el, de ő maga kétórás ebédszüneteket tart, akkor nincs az a szabálykódex, ami motiválttá és lelkessé teszi a csapatát – előbb utóbb mindenki el fogja kezdeni megkeresni a „réseket”, hogy hogyan maradhat észrevétlen a lógás, ráadásul ezeket nem is lesz túl nehéz megtalálnia.

A példamutatásnak persze csak akkor van értelme, ha az ésszerű elvárásokkal párosul: mindannyian ismerjük azt a főnököt, aki este kilencig ül az irodájában, ahonnan mindenki más már ötkor hazament. Hogy ő mit csinál ilyen sokáig? Jó eséllyel a beosztottai munkáját!

Ha azonban sikerül arányosan elosztani a munkát, akkor a főnök példamutatása (és kemény munkája) egyszerre erősítheti azt az érzést, hogy ő maga is tagja a csapatnak, valamint igazolhatja azt, hogy miért ő van a vezető pozíciójában, nem pedig valaki más.

Kiszámíthatóság, következmények, következetesség

Az üzleti világ sajnos nem az egyetlen terület, ahol szembesülhetünk azzal, hogy mennyire demotiváló tudni: történjék bármi, az úgyis következmények nélkül marad. Ennél csak az rombolja jobban a morált, ha még az is teljesen véletlenszerű, hogy ugyanaz a dolog súlyos következményeket vagy teljes közönyt von maga után.

Az a cégvezető, aki minden apróságért azt harsogja, hogy „ezért levonok a fizetésedből”, majd a hirtelen dühe elmúltával meg is feledkezik az egészről, nemcsak azt éri el, hogy a cégben folyamatosan rossz hangulat uralkodjon, hanem hamar komolytalanná is válik a beosztottai szemében.

Az átláthatóság, kiszámíthatóság és a következetesség alapvetőek ahhoz, hogy olyan kereteket biztosíts, amiben egy motivált csapat működni tud. A kollégák nemcsak szeretik, de el is várják, hogy az érdemeik szerint értékeljék őket, ehhez azonban tudniuk kell, hogy mi számít érdemnek. Ha döntésképes, kockázatvállaló csapattagokat szeretnél, akkor nem büntetheted meg őket, ha olykor rosszul döntenek. Ha azonban azt tartod a legfontosabbnak, hogy mindenáron betartsák a szigorú és körülményes szabályzatot, akkor nem vonhatod őket felelősségre azért, mert ez lelassítja a folyamatokat.

Még egy dolgot érdemes kiemelni: ha a következmények alatt kizárólag a büntetéseket és a szankciókat érted, akkor még most, gyorsan olvasd újra a cikk első felét!