Vágólapra másolva!
Pénteken tovább folytatta az OTP elnök-vezérigazgatójának az érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt az OTP részvények értékesítését. A társaság megszabadult az 650 ezer OTP papírjától, így 500 ezer darab részvénye maradt még a cégnek. Pénteken a pénzintézet sajtóosztálya azzal indokolta az eladásokat, hogy Csányi Sándor az agrárszektorhoz kapcsolódó befektetések miatt van szüksége a tőkére.
Vágólapra másolva!

Eladott 650 ezer OTP részvényt a Dr. Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt. A társaság csütörtökön piaczárás után még 1,15 millió OTP részvénnyel rendelkezett, melyeknek eladását pénteken tovább folytatta. A pénteki napot követően 500 ezer OTP részvénye maradt még.

A Bonitás 2002 csütörtöktől eltérően most nemcsak az UniCredit Bankot vette igénybe az ügylet végrehajtásához, hanem a Magyar Takarékszövetekzeti Bankot is. Előbbin keresztül 316 124 darab részvényt értékesített 4519 forintos átlagáron, utóbbin keresztül pedig 333 876 darab értékpapírt adtak el 4227 forintos átlagáron. A részvénycsomag eladása után mintegy 2,8 milliárd forint bevétele keletkezett a Bonitás 2002 Zrt-nek.

A Bonitás 2002 részvényeladásai a pénteki forgalom 7,6 százalékát tették ki, miközben a csütörtöki forgalomban még sokkal nagyobb, több mint 38 százalékot tett ki a Csányiék eladásai.

Pénteken az OTP 14,5 százalékos mínuszban is járt miután kiderült, hogy Csányi Sándor és az érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt összesen mintegy 1,7 millió részvényt adott el a csütörtöki kereskedés során. A befektetők megijedtek attól, hogy az OTP első számú embere ilyen nagy ütemben, bejelentés nélkül kezdi meg a piacra borítani az OTP részvényeket.

A hétvégén olyan hírek is megjelentek, hogy egészségügyi okok miatt visszavonulást tervez az OTP elnök-vezérigazgatója. Később az OTP cáfolta a Magyar Nemzet értesüléseit is.

Hogyan reagált a részvény?

Az OTP részvénye meglehetősen hektikusan mozgott a nyitás utáni egy órában, 4 százalék körüli mínusz után sikerült a pozitív tartományba visszamásznia a papírnak, de a részvényeladások bejelentését követően ismét esni kezdett az értékpapír.

OTP napon belüli grafikon

Forrás: Origo

Milyen érdekeltsége maradt még Csányiéknak az OTP-ben?

Csányi Sándor és az érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 csütörtökön és pénteken összesen mintegy 10,6 milliárd forintnyi OTP részvényt adott el.

Csányi Sándornak a pénteki közlemény szerint még maradt 10 ezer darab OTP papírja, míg a Bonitás 2002-nek a mai közlemény szerint 500 ezer részvény maradt a tulajdonában, ezáltal a befolyás mértéke a bankcsoportban 0,18 százalékra tehető.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Csányi Sándor és felesége, Csányi Erika idén komoly tételben vásároltak OTP részvényre átváltható OPUS kötvényt. Összesen közel 22 ezer darab ilyen értékpapírt vásároltak ketten, mintegy 11,8 millió euró értékben (nagyjából 3,5 milliárd forint).

A július csúcs óta az OPUS kötvények árfolyama 14 százalékot csökkent, míg az OTP részvények 18 százalékot veszítettek értékükből.

Forrás: Origo

Az OPUS kötvények árfolyamának az esése miatt a Csányiék nem realizált profitja az OPUS kötvényeken a korábbi 800 millió forintről 63 millió forintra esett vissza. Látható, hogy az OTP részvényeladások miatt kibontakozó pániknak a kötvényre is negatívan hatott és több mint 700 millió forinttal csökkent a lebegő nyereségük Csányiéknak.

Mi az az Opus kötvény?

Az Opus egy speciális, meghatározott feltételek mellett OTP részvényekre átváltható, euróban kibocsátott kötvény. 2006-ban a FÁK térsége felé terjeszkedett az OTP, az orosz Investsberbank-csoport 96,4 százalékos részvénycsomagjának 373 millió eurós, illetve a Raiffeisenbank Ukraine 100 százalékos pakettjének 650 millió eurós vételárának előteremtéséhez azonban jelentős külső forrásokra volt szüksége. A bank ezen igényét elégítette ki részben az Opus kötvények közvetett módon történő kibocsátásával.

2006 októberében 31-én külföldi intézményi befektetők 514,3 millió euró értékben jegyeztek le az Opus Securities S.A. által zárt körben kibocsátott kötvényeket. Az Opus az így befolyt összeget 14,5 millió darab OTP törzsrészvény megvásárlására költötte, mely papírok az esetleges kötvényátváltás fedezetének is tekinthetők.

A kötvények 2011. október. 31. és 2016. október 17. között az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeire átválthatók, kamatuk 2016-ig évi fix 3,96 százalék, azt követően pedig a három hónapos európai irányadó bankközi hitelkamatláb, azaz az Euribor plusz 3 százalékpont. 2016. október 31-től a bank bármikor visszahívhatja a papírokat.