Cáfolja a pletykákat az OTP, tovább esik a részvény

Vágólapra másolva!
Folytatja az elmúlt napokban látott mélyrepülését az OTP árfolyama, a piacnyitás után közvetlenül 4050 forintig is visszaütötték a részvényt, igaz onnan valamelyest sikerült feljebb kapaszkodni. Ezzel együtt az OTP határozottan cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Csányi egészségügyi okokból adta volna el részvényeit, melyet pénteken negyed 11-kor jelentett be az OTP. A pénteki részvényeladásokkal kapcsolatosan viszont ma még egyelőre nincs hír.A magyar tőzsdén ezzel együtt a Mol szerepel jól, 1 százalékos pluszban jár az olajipari cég, de a Richtert leszámítva valamennyi nagyobb papír tudja tartani a pénteki záróértékeket.Európában vegyes hangulat uralkodik, az irányt viszont vélhetően még keresik a tőzsdék, hiszen a nyitást követő percekben hol a negatív, hol pedig a pozitív tartományban ingadoztak az indexek.
Vágólapra másolva!

Cáfolja az OTP a pletykákat

Határozottan tagadta az OTP, hogy Csányi Sándor részvényeladásai mögött egészségügyi probléma húzódna -írja az Origo.hu. A bank ezzel az mno.hu értesüléseit kívánta cáfolni, a napilap szerint ugyanis a bankvezér egészségügyi állapota miatt visszavonulásra készül. Az OTP korábban azzal magyarázta az eladást, hogy Csányi a 7,8 milliárd forintot az agrárvállalkozásai beruházásaira kívánja fordítani.

Ma is folytatódik a bankpapír kálváriája, röviddel a piacnyitás után már közel 4 százalékos mínuszba csúszott az OTP, köszönhetően Csányi Sándor pénteken bejelentett 7,8 milliárd forintos óriási részvényeladásnak. Innen azonban sikerült erősödnie a bankpapírnak, megközelítve a 4200 forintos pénteki záróárat.

A többi magyar papír közül csak az Mol tud jól teljesíteni, 1 százalékkal erősödik. A Magyar Telekom és az Egis is viszonylag jól tartja magát, a nyitás után az árfolyama a pénteki záróértékek közelében mozgott. A Richter viszont már 1,1 százalékos mínuszt halmozott fel, 3660 forinton alakul a gyógyszergyártó árfolyama.

Forrás: Origo

Valamelyest erősödni a tudott a forint a hét első napján, az euróval szembeni árfolyam a 295-ös szint közelébe tért vissza.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Adósak maradtak a jó teljesítménnyel a régiós piacok, a BUX 0,7 százalékos mínusszal, míg a lengyel WIG20 stagnálással indította a napot. Az osztrák piac viszont eddig a nap sztárja, 0,4 százalékot erősödve Európán belül is a legjobbnak számít.

Forrás: Origo

Keresik az irányt Európában is

Viszonylag iránytalanul zajlik a kereskedés az első percekben a nyugat-európai piacokon, a legnagyobb változást a holland AEX mutatta, bár a 0,4 százalékos plusz még nem nevezhető markáns erősödésnek. Az indexek jelentős része pedig inkább a záróértékek közelében mozog, hol a plusz, hol pedig a mínusz tartományban állva.

Forrás: Origo

1,02 milliárd frank adózás előtti profitot ért el a második negyedévben az előzetes számok szerint a UBS. A svájci bank nettó eredménye 690 millió frank lett. A vagyonkezelő üzletág 10,1 milliárd frankos vagyonnövekedést ért el, ami a közlemény szerint jól mutatja a bank stratégiájának megfelelő megvalósítását.

Az elemzői konszenzushoz képest jobb negyedévet zárt a Philips, mivel az elektronikai cég 5,65 milliárd eurós árbevételt (várt: 5,61 milliárd euró) és 603 millió eurós EBITA-t ért el (várt: 550 millió euró) a negyedév alatt. A vállalat továbbá megerősítette korábbi éves célkitűzéseit, 10-12 százalékos EBITA-margint akar elérni 2013-ban.