Holnap sajtótájékoztatót tart Matolcsy

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának kamatdöntő ülése után Matolcsy György sajtótájékoztatót tart majd, mely délután három órakor kezdődik. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 25 bázispontos kamatcsökkentést valószínűsítenek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa holnap kamatdöntő ülést tart, melynek eredményét 14 órakor teszik közzé. Az ülés érdekessége, hogy Matolcsy György jegybankelnök 15 órakor sajtótájékoztatót tart majd a kamatpályáról.

Matolcsy György március 25-én jelentette be, hogy a kamatdöntő ülések után nem tart sajtótájékoztatót, csak stratégiai fontosságú döntések esetében.

A Bloomberg által megkérdezett elemzők 25 bázispontons kamatvágásra számítanak, így az alapkamat 4,25 százalékról 4 százalékra, újabb történelmi mélypontra zuhanhat.

Forrás: Origo

Ugrott a forint

Miután megjelent a hír a holnapi sajtótájékoztatóról, a forint ugrott nagyjából 70 fillért. Később vissza tudott korrigálni a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A kisebb megingás ellenére még mindig erősebb a forint, mint pénteken volt. Péntek estéhez képest nagyjából 2 forinttal található lejjebb az EURHUF árfolyama.

Forrás: Origo