Nem tetszik a forintnak a kormány adósmentése

2013.07.19. 14:24

A kormány nem túl piacbarát módon avatkozna be a devizahitelesek szerződéseibe, ráadásul Orbán Viktor a különadók fenntartásáról is beszélt. A hét elején még stabil forint péntekre sokat veszített értékéből.

Jelentősen gyengült a forint a héten: miközben a hét első felében még 291-292 forint között ingadozott az euró árfolyama, pénteken már 296 forint fölött is járt.

Az amerikai dollár 225, a svájci frank 239 forint fölött járt péntek délután.

A forint gyengülése mellett a Budapesti Értéktőzsde fő indexe a BUX is gyengült, amelyben komoly szerepe volt annak, hogy a kormány a devizahitelesek újabb megmentéséről beszélt. Ugyan részletes terveket még nem mutatott be a kormány, de a magászerződésekbe való beavatkozás lehetőségét, és a bankszektor számára több százmilliárd forintos veszteséget körvonalazott.

Az OTP kereskedését péntek délután öt percre fel kellett függeszteni, mert az árfolyam a napon belül 10 százaléknál nagyobbat esett.

Az sem tett jót a hazai pénzpiacoknak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Wall Street Journalnek arról beszélt, az ágazati különadók 10 évig fennmaradhatnak.