295 közelében megpihent a forint

Vágólapra másolva!
295 közelében pihent meg a forint az euróval szemben. Úgy fest, a tegnap délutáni erősödés nem tartott sokáig, dél környékén ismét a 295 fölötti szintekkel ismerkedett a forint. Eközben a nemzetközi hangulat egész jó volt. Pozitív hír, hogy az NGM megerősítette az idei 2,7 százalékos költségvetési hiánycélt.
Vágólapra másolva!

18:51 - 295 közelében megpihent a forint

A kora délután rövidebb időre még benézett 295 fölé a forint az euróval szemben, azonban ezt követően ismét kisebb gyengülés vette kezdetét. Azóta pedig 295 közelében talált mendékre az árfolyam.

EURHUF napon belüli grafikon

Forrás: Origo
Forrás: Origo

12:39 - 295 közelében járt a forint

Nem sokkal dél után már a 295-ös szint közelében is járt a forint az euró ellenében, a szintet azonban egyelőre nem tudta legyűrni az árfolyam. Innen kissé visszakorrigált az árfolyam.

Az NGM délelőtt megjelent tájékoztatója szerint a kormány az idei költségvetést 295,1-es EURHUF árfolyammal számolja. Kedvező hír, hogy megerősítésre került a 2013-ra tervezett 2,7 száralékos GDP-arányos költségvetési hiánycél.

EURHUF napon belüli grafikon

Forrás: Origo
Forrás: Origo

10:30 - Ismét 294 fölött a forint

Nem indult jól a napja a forintnak, mely kora reggel, még az illikvidnek számító kereskedés során nagyjából 60 fillért gyengült egy szempillantás alatt az euróval szemben. A rossz tendencia délelőtt is folytatódott, 294 fölé jutott az euró-forint árfolyama. A nemzetközi hangulat nem számít rossznak, de a magyar eszközök alulteljesítőnek számítanak Európában.

A dollárral szemben 224,2 körül, míg a svájci frank ellenében 237,9 környékén mozog a forint.

Érkezett a Citigrouptól egy optimista jóslat Magyarország idei és jövő évi növekedésével kapcsolatban. 2013-ban 0,6 százalék lehet a növekedés üteme a korábban várt 0,4 százalék helyett, míg 2014-ben 1,3 százalék helyett 1,4 százalékot nőhet a magyar gazdaság.

EURHUF napon belüli grafikon

Forrás: Origo
Forrás: Origo