Vágólapra másolva!
Japánban erősödni tud a Nikkei a Fed elnök tegnapi beszédének hatására, amit segít a jen dollárral szembeni árfolyamának 100-as szint fölé történő gyengülése is. Ellenben Kínában és Hongkongban kevésbé jó a hangulat, az indexek a negatív tartományban időznek, mivel a kínai vezetés nem nagyon mutatja hajlandóságát, hogy stimulussal segítse a gazdaság növekedését.Tegnap Amerikában kisebb pluszokkal reagáltak a vezető tőzsdék Ben Bernanke szavaira, aki elmondta, hogy rugalmasan állnak hozzá a kötvényvásárlási program módosításához, elsősorban a gazdaság teljesítménye fogja meghatározni a mérséklés ütemét. Ma is záporoznak majd a gyorsjelentések a tengerentúlról, piaczárás után például a Google és a Microsoft is előáll negyedéves eredményével.A határidős indexek alapján mínuszban nyithatnak a nyugat-európai tőzsdék azok után, hogy tegnap szép emelkedéssel fejezték be a napot.
Vágólapra másolva!

Japán az élen

Japánban emelkedik a Nikkei miután tegnap Ben Bernanke elmondta, hogy a Fed kötvényvásárlási programját csak annak megfelelően mérséklik, ahogyan a gazdaság a megfelelő javulás jeleit mutatja. Ellenben Kínában mínusz uralkodik, mert Peking valószínűleg nem tervezi a stimulus alkalmazását, hogy felpörgesse lassuló kínai gazdaságot.

Forrás: investor.hu

Sanghaj mellett Hongkongban és Szöulban is lefelé araszol a tőzsdeindex. A kínai ingatlancéges részvények is lefelé vették az irányt, miután a hivatalos adatok szerint júniusban az újlakás árak tovább emelkedtek a legtöbb nagy kínai városban.

A japán tőzsdét a dollár/jen 100-as szint fölé történő gyengülése is hajtja, ami miatt az exportőr cégek részvényei felfelé vették az irányt. A Toshiba részvények két százalék felett drágulnak, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a cég két év után először tervezi kapacitásainak bővítését az okostelefonokba gyártott chipek ágazatában.

USD/JPY árfolyam

Forrás: investor.hu

Japán mellett még Ausztráliában is pluszban áll a parkett, a szörfruházatáról híres Billabong további 3,5 százalékot adott hozzá tegnapi 30 százalék feletti hegymenetéhez, amit azok után produkált, hogy bebiztosította visszafizetendő hitelének forrását, és leváltotta vezérigazgatóját.

Záporoztak a gyorsjelentések

A piacok Ben Bernanke tegnapi képviselőházi beszéde után emelkedni tudtak, habár túl nagy lelkesedésről nem beszélhetünk. 0,1-0,3 százalékos pluszokat szedtek össze a New York-i indexek.

Forrás: investor.hu

Nagy újdonságokról nem beszélt a Fed elnöke, elmondta, hogy a pénznyomda mérséklésének ideje nincs kőbe vésve, azt akkor kezdhetik el, ha egészséges lesz a gazdaság. Hozzátette, rugalmasan kell hozzáállni a kötvényvásárlásokhoz, tehát gond esetén akár növelni is lehet azt. Ma a Szenátusban tart beszédet Bernanke, ahol szintén válaszolhat a felmerülő kérdésekre.

Beszéde alatt nagyobbat ütöttek az aranyon, az 1300 dollár körüli szintről 1276 dollárig zuhant be a nemesfém árfolyama. Az este megjelenő Fed bézs könyv szerint június-július során az USA-ban, főként a lakóingatlanok és az építkezések voltak erősek, de a feldolgozóipar is erősödni tudott a legutóbbi bézs könyv óta.

Az arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: investor.hu

A defenzív közműszektor volt az egyetlen S&P 500 iparág ami nem használta ki a jobb befektetői hangulatot, míg az összes többi szektor pluszban fejezte be a szerdát.

Forrás: investor.hu

Több vállalat is az amerikai piaczárást követően tette közzé tegnap gyorsjelentését. Közel 6 százalékot ütöttek tegnap piaczárás után az eBay papírján. Leginkább a cég által közzétett prognózisok voltak csalódást keltőek. 61-63 cent lehet a harmadik negyedéves EPS a várt 65 centtel szemben, míg az árbevétel 3,85-3,95 milliárd dollár lehet a várt 3,97 milliárd dollárral szemben.

3,5 százalékot zuhant a gyorsjelentése után az Intel. A befektetőknek vélhetően a gyenge negyedéves árbevétel, illetve az árbevétel növekedési üteme nem tetszett. Utóbbi nem fog nőni idén éves alapon, korábban a menedzsment minimális bővülést várt, ráadásul a bruttó árrés is kisebb lehet a cég prognózisánál.

Szökkent egy kisebbet az IBM is piaczárás után. A technológiai óriás ugyan árbevétel soron csalódást keltő negyedéven van túl, de idén 16,9 dolláros EPS-re számít a menedzsment, ami a vállalat korábbi, 16,7 dolláros prognózisát és a 16,66 dolláros piaci várakozást is túlszárnyalja.

1 százalékot esett piaczárás után az American Express, mely felemás negyedévet zárt. A bevételek elmaradtak a várttól. A papírt negatívan érintette tegnap az az EU által tervezett szabályozás, ami maximalizálná a bankkártyák után kapható díjat.

Ma további 31 S&P 500 komponens cég adja elő második negyedéves számait, többek között a Morgan Stanley és a Verizon Communications, míg piaczárást követően a Google és Microsoft publikálja jelentését.