Vágólapra másolva!
Az elmúlt évet 17,4 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta a Magyar Fejlesztési Bank, tőkehelyzete azonban stabil, likviditási tartalékai megfelelőek – hangzott el Baranyay László elnök-vezérigazgató szerdai sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

2012-ben csökkent a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bruttó hitelállománya, az előző évi 941,55 milliárd forintról mintegy 10 százalékkal 847,07 milliárd forintra mérséklődött, ebben a refinanszírozott hitelek állománya a 2011-es 339,99 milliárd forintról 324 milliárd forintra csökkent.

Az elnök-vezérigazgató szerint a tavalyi, összességében veszteséges mérleghez hozzájárult a magyar gazdaság múlt évi helyzete, a vállalatok szerény hitelkereslete, de még az önkormányzatok adósságának állami konszolidációja is negatívan hatott a bank teljesítményére.

A bank mérlegfőösszege tavaly zsugorodott, az előző évi 1372,2 milliárd forintról 1102,9 milliárd forintra csökkent. Baranyay László kiemelte: ezzel együtt a hazai banki rangsorban az MFB a mérlegfőösszeget tekintve a 9. helyet, a saját tőkét nézve a 3. helyet foglalja el, sőt, a vállalati hitelezésben az MFB részaránya 11,5 százalékról szerény mértékben, de emelkedett is, 11,6 százalékra.

Az idén várhatóan 100 milliárd forinttal nő a bank nettó hitelállománya - mondta Baranyay László, aki szerint a bank minden lehetséges eszközével arra törekszik, hogy saját hitelprogramjaival segítse a gazdasági növekedés beindulását. A banknál arra számítanak, hogy a második félévben már beindul a növekedés; jelentős projektek indulnak, például az energetika terén, illetve egyes infrastrukturális beruházásokat is megkezdenek. Ezeket az MFB saját hitelprogramjai révén is támogatni kívánja, ősztől például szeretnék kibővíteni az agrárhitel-programjukat, és konstrukcióikkal az új projektekben is részt kívánnak venni.

Kérdésre válaszolva kiemelte: a parlament által elfogadott, majd másodszorra az államfő által is aláírt takarékszövetkezetekről szóló törvényt minden érintett szereplőnek be kell tartania. Most az MFB előtt is az a feladat áll, hogy a kijelölt integrációs modell, stratégia szerint a meghatározott határidők alapján megvalósítsa az előtte álló teendőket. Megjegyezte, hogy az MFB tavalyi, Takarékbankban szerzett tulajdonrésze miatt az Európai Unió "kétszer is bejelentkezett", kifogással élt. B ár erről még vitában állnak az EU-val, hogy az uniós szervek úgy vélik, az MFB ezzel az akvizícióval a kereskedelmi bankok számára versenytársként jelent meg a magyar pénzpiacon.