Remek negyedévet zárt a Bank of America

Vágólapra másolva!
Egy év alatt több mint 60 százalékkal növelte profitját a Bank of America az idei második negyedévben. A bank 4 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el a tavalyi 2,46 milliárd dollár után, amivel az elemzői várakozásokat is felülteljesítette - derült ki a cég gyorsjelentéséből.
Vágólapra másolva!

Kirobbanó profitnövekedés

Versenytársaihoz hasonlóan a Bank of America is jelentős mértékben tudta növelni nyereségét az idei második negyedévben. Az USA második legnagyobb bankja 4 milliárd dolláros nettó eredménye 63 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 2,46 milliárd dollár után, amivel túlteljesítette a várakozásokat is. A szakértők ugyanis 3,25 milliárd dolláros profitra számítottak előzetesen.

A vállalat ezt nagyrészben a közel 23 milliárd dollárra növekvő bevételeknek köszönheti, amivel szintén kellemes meglepetést okozott.

Forrás: Origo

A BofA saját számlás kereskedési tevékenységéből, és az ügyfeleknek nyújtott kereskedési szolgáltatásokból származó bevétele évi 17 százalékos növekedés után 4,19 milliárd dollárt tett ki. Ezen kívül a globális banki divízió 4,14 milliárd dollárral járult hozzá a vállalat bevételéhez, a befektetési bank tevékenység díjainak 24 százalékos növekedésének.

A kamatjellegű bevételek 10,8 milliárd dollárra nőttek a második negyedévben az egy évvel korábbi 9,8 milliárd dollárról, a nem-kamatjellegű bevételek viszont 242 millió dollárra csökkentek és 12,18 milliárd dollárt tettek ki a várt 12,05 milliárd dollárral szemben.

Jelentős költségcsökkentések kezdődtek

Az osztalékkifizetés mértéke viszont nem fog változni, marad a részvényenkénti 1 cent a negyedévenkénti juttatás mértéke. A vezérigazgatói széket 2010 márciusában átvevő Brian T. Moynihan szerint a péntinzézet addig nem fogja növelni az osztalékot, amíg a bank nem produkál jelentős eredménynövekedést. Moynihan közel 3,5 éves regnálása alatt a Bank of America csupán négy negyedév alatt tudta profitját növelni. Az eredmények javítása érdekében a cég jelentős költségcsökkentésekbe kezdett 2011-ben, amitől évi 8 milliárd dolláros megtakarítást várnak.

A Bank of America erős tőkehelyzetét mutatja, hogy a Bázel III-as szabályok szerinti Tier 1-es tőkemegfelelési rátája 9,6 százalékra emelkedett az előző negyedévi 9,52 százalékról.

A cég 5 milliárd dollár értékű sajátrészvény-visszavásárlási programot kezdett márciusban, és ezen túl a költségcsökkentés keretében 60 milliárd dollár értékben adott túl eszközein, mely jelentős mértékben hozzájárult a remek eredményekhez.

Ezzel a Bank of America is csatlakozni tudott nagy versenytársaihoz az eredményeket illetően. Az eddig jelentő nagy amerikai bankok ugyanis kivétel nélkül kirobbanó bevétel és profitnövekedésről számoltak be gyorsjelentéseikben. Pénteken a JP Morgan és a Wells Fargo, hétfőn a Citigroup, kedden pedig a Goldman Sachs tette közzé remek eredményeit.

A kedvező eredmények miatt 1,2 százalékos pluszban készülnek nyitni a Bank of America részvényei. A papírok ebben az évben 20 százalékot emelkedtek amivel kissé elmaradnak a szektortársaik részvényeinek teljesítményétől.

Bank of America árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo