Vágólapra másolva!
Mínuszban indította a szerdai kereskedést a hazai értéktőzsde, az OTP ma sem tud javítani tegnapi rosszabb teljesítményén és a reggeli órákban már 500 forint alatt mozog. A forinton is rántottak egyett, amivel 293,5 fölé került az árfolyam, ebben az is szerepet játszhatott, hogy Navracsis Tibor tegnap este úgy fogalmazott, hogy a kormány keresi a választ, hogy hogyan lehetne jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein.Nyugat-Európában zöldben állnak a vezető indexek a tegnapi csökkenés után, de ma is elsősorban az Amerikából érkező hírek lehetnek piacmozgató hatással a kontinens tőzsdéire is.
Vágólapra másolva!

Alulteljesít a magyar piac

Csökkenéssel indította a napot a budapesti parkett, azok után, hogy tegnap zárásra nullába húzták az indexet az egész napos mínuszok után, ezzel akkor felülteljesítő volt Európában. Ma a régióban 1 százalékhoz közeli mínuszával eddig hátul kullog a BUX.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Az OTP ma is csökken a korai órákban, azok után, hogy tegnap egyedüliként zárt mínuszban a blue-chipek közül. Ezzel pedig a bankpapír az 5000 forintos szint alá esett be. Ebben szerepe lehetett annak, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír TV-nek adott tegnapi interjújában elmondta a kormány keresi a választ, hogy hogyan lehetne jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein.

Az OTP árfolyama

Forrás: investor.hu
Forrás: investor.hu

Ma egyelőre a Richternek és a Molnak sem megy jól, mindketten mínuszban forognak, míg a Magyar Telekom is korrigálja tegnapi emelkedését. Az Egis nem mozdult egyelőre tegnapi záróáráról.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A forinton húztak egy nagyobbat a korai órákban, az euróval szembeni árfolyam egy forinttal került feljebb, ezzel jelenleg 293,5 fölött jár a jegyzés. A dollár/forint kereszt 223,6-nál, míg a CHFHUF 237,5-nél mocorog. Valószínűleg Navracsics szavai hatottak kedvezőtlenül a hazai deviza árfolyamára is.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Óvatos optimizmus Európában

Erőt gyűjtenek a vezető nyugat-európai indexek a reggeli órákban a tegnapi mínuszok után. Jó hangulatban készülnek a befektetők a délutáni Bernanke-beszédre, és az érkező gyorsjelentésekre. Az élen a francia és a belga parkett áll, de egyelőre csak visszafogottan emelkednek az indexek.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Minimálisan elmaradt az elemzői várakozásoktól a svájci Novartis gyorsjelentése, az egy részvényre jutó eredmény (EPS) ugyanis csak 1,3 dolláros lett, szemben az elemzők által várt 1,31 dollárral. Némileg örömre adhat viszont okot, hogy a menedzsment növelte az idei évre vonatkozó prognózisát, és már csak pár százalékos csökkenésre számít a tisztított működési eredmény területén, éves alapon. A részvény árfolyam halovány pluszban tartózkodik.

Több mint 480 millió dollárra büntették a Barclays-t és 4 korábbi kereskedőjét, az energia piacok állítólagos manipulálása miatt, ami a meglehetősen kemény intézkedésnek számít a felügyeleti szervektől. a bankpapír fél százalék felett csökken a reggeli órákban.

A világ legnagyobb bányatársasága a BHP Billiton, 47,7 millió tonna vasércet termelt, amivel alaposan meglepte a 43,2 millió tonnát váró elemzőket. Ennek hatására az ausztrál cég részvényei 2,3 százalékkal emelkedtek a Sydney-i kereskedésben, míg Londonban 1,3 százalékkal menetel felfelé az árfolyam.